Eddig a Falco kötelékéhez tartozott, de a következő szezontól szinte biztosan más együttesben folytatja pályafutását Horváth Dávid. Jelenleg a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC gárdájával dolgozik, abban a reményben, hogy szerződést kap Meszlényi Róberttől. A 23 éves bedobó érdeklődésünkre elmondta, hogy főként egyetemi tanulmányai miatt költözne a hűség városába.
– Elsősorban a tanulás miatt orientálódtam Sopron felé, hiszen felvettek ide mesterszakra, a Nyugat-Magyarországi Egyetemre. Szeretnék első osztályú csapatban játszani, a lehetőséget egyelőre megkaptam a bizonyításra Meszlényi Róberttől, hiszen ha jól teljesítek a felkészülés alatt, akkor szerződtethetnek. Egy-két héten belül el is dőlhet a sorsom, addig is mindent megteszek, hogy jó benyomást keltsek. Ha ez mégsem jönne össze, akkor is ott van még a másodosztályú SMAFC, vagy esetleg valami osztrák lehetőség – tekintett a jövőbe Horváth Dávid.