Robinson marad a Falcóban

A brit irányító örül, hogy a Szeged ellen végre megmutatták, hogy tudnak nyerni is.

A Falco-Trend Optika KC Szombathely szombaton 89-74-re verte a Szegedet, ezzel megszerezte első győzelmét a bajnokságban. A sárga-feketék a Nagy-britanniai válogatott irányítója, Justin Robinson 36 percnyi játék után 16/6-os pontmutatóval, 4 gólpasszal, 4 labdaszerzéssel és 3 lepattanóval zárt.

– Úgy gondolom, hogy jól játszottunk, és nem mellékesen megmutattuk, hogy tudunk nyerni is. A találkozó során többször is bebiztosíthattuk volna a sikerünket, de az utolsó perceket leszámítva mindig engedtük az ellenfelet visszakapaszkodni. Ez azonban összességében semmit nem von le a győzelmünkből. Nagyon örülünk a sikernek, és remélhetőleg most már elindulunk felfelé – emlékezett vissza a szombati meccsre az irányító.

Robinsonnal elégedettek Szombathelyen
Vágvölgyi Bálint

A Falco szakmai stábja elégedett volt Robinson teljesítményével, így a próbajátéka lejárta után a szezon végéig véglegesítették a légiós szerződését.

– Nagyon jól érzem magam Szombathelyen és a csapatnál. Úgy érzem, hogy mindenki mellettem áll, segítenek a társak és a vezetők is, hogy minél jobban beilleszkedjek. Örülök, hogy itt lehetek, és köszönöm a lehetőséget, hogy megmutathatom, mire vagyok képes – mondta Robinson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!