Tegnap este tartotta szokásos, szezonnyitó szurkolói ankétját a Falco. A tulajdonos önkormányzatot ezúttal Molnár Miklós, a klubot pedig Gráczer György, ügyvezető, Kálmán László, vezetőedző, valamint Váradi Benedek és Bognár Kristóf, játékosok képviselték.
A közel egyórás összejövetelen elhangzott többek között, hogy a sárga-feketék eztán szeretnék minden évben megmérettetni magukat a nemzetközi porondon, elsősorban a fiatalok fejlődése érdekében.
Kálmán elmondta, hogy a tavalyi légiósok közül kit miért nem tartott meg, majd rátért az idei csapatra, amellyel kapcsolatban türelmet kér a szurkolóktól, hiszen állítása szerint nemcsak a magyarok, hanem a külföldi játékosok is elég fiatalok, és időre van szükségük, mire összeérnek csapattá, elképzelhető, hogy hullámzó lesz majd a teljesítményük.