Rangos ellenfelek a Horváth Zoltán Emléktornán

A magyar bajnokság legutóbbi két döntőse, valamint a szlovák élvonal ötödik helyezettje érkezik Szombathelyre.

Szerdán délelőtt sajtótájékoztató keretében ismertették az V. Horváth Zoltán Nemzetközi Kosárlabda Emléktorna programját. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, a házigazda sárga-feketék a szeptember 19-ei hétvégén a bajnok Szolnoki Olajjal, az ezüstérmes Atomerőmű SE-vel és a szlovák bajnokság ötödik helyezettjével, a Révkomárommal mérik össze tudásukat.

Foki Róbert, a Szombathelyi Sportiskola és Sportközpont ügyvezetője elmondta, a hagyományos torna megrendezésében a szombathelyi önkormányzat szerepe elengedhetetlen, úgy végi, az ország egyik legszínvonalasabb felkészülési tornája lesz az idei.

Ezt követően Gráczer György, a Falco ügyvezetője kapott szót.

- Ki ne emlékezne rá, hogy 2009. december 28-án tragikus körülmények között autóbalesetben elhunyt a Falco válogatott centere, Horváth Zoltán. Akkor az önkormányzat és a klub közös döntése volt, hogy minden évben emléktornát rendezünk a tiszteletére. A klub kiváló kapcsolatrendszerének eredményeképpen idén az előző bajnokság két döntősét és az egyik szlovák élcsapatot sikerült idehoznunk Szombathelyre. A Révkomárom 2012-en első, 2013-ban második, tavaly pedig ötödik lett Szlovákiában. Biztos vagyok benne, hogy az egyik, ha nem a legszínvonalasabb és legerősebb nyári felkészülési torna lesz ez, amellyel méltó emléket állítunk Cecének.

Kálmán László edző is egyetértett azzal, hogy bombaerős lesz az idei torna.

- Remek erőfelmérő lesz, hogy hol is tartunk valójában. Egytől egyig top csapatok játszunk, ha ellenük tudjuk azt nyújtani, amit szeretnék, akkor jó úton járunk, ha nem, akkor pedig legalább megtudjuk, hogy miben kell még javítanunk. Zoli emlékéért is küzd a csapat, játékosként én mindig kettőzött erővel küzdöttem a pályán, hogy itthon tartsuk a kupát. Ezt majd el is fogom mondani a fiúknak az öltözőben, hogy ez nem csak egy sima torna, hanem annál sokkal többet jelent számunkra. Bízom benne, hogy a Falco hírneve és Cece emléke miatt is eredményes szezont produkálunk a következő szezonban. Egyébként a fiúkra egy rossz szavam nem lehet, aki kinézett edzésre, az látta, hogy mindenki nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Eddig inkább a fizikális jellegű dolgok domináltak, most kerül majd előtérbe a taktika. Jövő héten lesz az első edzőmeccsünk, persze abból még messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A sorsolásunk nem túl kedvező, hiszen az első fordulóban rögtön szabadnaposak leszünk, így a plusz egy hét pihenő miatt még majdnem 2 hónap, mire élesben kezdünk.

A szervezőktől megtudtuk, a szombati 16:15-ös mérkőzés a Haladás – Videoton labdarúgó meccs miatt kezdődik ilyen korán.

A torna programja:

2014. szeptember 19. péntek
16:30 Szolnoki Olaj KK – BC Komarno
18:15 Megemlékezés-koszorúzás
18:45 Megnyitó
19:00 Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE

2014. szeptember 20. szombat
16:15 BC Komarno – Falco KC Szombathely
18:30 Atomerőmű SE – Szolnok Olaj KK

2014. szeptember 21. vasárnap
16:00 Atomerőmű SE – BC Komarno
18:00 Falco KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK
19:45 Eredményhirdetés, tombolasorsolás

Különdíjak:
MVP díj (IBM pont alapján)
Legjobb hazai játékos
Legjobb center

Kapunyitás a mérkőzés előtt egy órával!

A tornára a Falco KC éves bérletei nem érvényesek!

A mérkőzés jegybevételének 10%-a a Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány javára kerül felajánlásra!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!