Az utolsó meccsen járt legközelebb a bravúrhoz a Falco az Atomerőmű SE elleni párharcban. A sárga-feketék pályahátrányban voltak, de egy negyeddel a párharc vége előtt tíz ponttal is vezettek Pakson. Innen sem sikerült végül a továbbjutás, érthető, ha a tizenkilenc éves csapatkapitány, Perl Zoltán úgy fogalmazott a Bb1.hu-nak, nehezen tették túl magukat a vesztes végjátékon.
– Megviselt minket a vereség, mert tényleg mindenki mindent beleadott, és közel álltunk ahhoz, hogy egy szép eredményt érjünk el. Sajnos, nem sikerült. Amikor vezettünk tíz ponttal, engedtük, hogy a Paks megtalálja a ritmusát. Könnyű kosarakat szereztek, üres triplákat dobtak, gyors indításaik voltak, mi pedig közben nem használtuk ki a faultjainkat. Visszataláltak a ritmusukba, és gyorsan leadtuk az előnyt.
A fiatal kapitány úgy is vezéregyéniség volt, hogy a párharc elején sérülés miatt hiányzott, majd fokozatosan játszhatott egyre többet. Azt mondja, az ötödik meccse volt a legjobb és egyben az egyetlen, amikor reális esélyük volt idegenben a győzelemre.
– Igyekeztem mindent megtenni, amit tudtam, úgy érzem, nem is ment rosszul a játék. Igyekeztem összefogni a csapatot, de nem is nagyon volt rá szükség, hisz igazán együtt voltunk. Mindenkinek ugyanaz lebegett a szeme előtt. Nagyon egységes volt a csapat. Az első meccsről nem tudok sokat mondani, hiszen ott Doyne, Martinics és én sem játszottam. De ott még harminc percen keresztül jól játszott a csapat. A második paksi meccsen pedig az volt a gond, hogy nagyon rossz ritmusban kezdtünk, átrohant rajtunk az ASE az elején, semmi esélyünk nem volt. Az egész szezont tekintve most azt mondom, van bennem keserűség, de ha a tavalyi szereplésünket nézzük, ahhoz képest ez egy szép eredmény. Összességében nem lehetek elégedetlen – mondja a csapatkapitány.
A szezon lezárult a Falco, de nem Perl Zoltán számára, hiszen az U 20-as válogatottal érdekelt lesz a székesfehérvári Eb-meccseken. Ennél azonban lényegesen jobban foglalkoztatja a szombathelyi kosárbarátokat (is), mi lesz klubszinten a folytatás, hisz a hazai mezőny talán legkeresettebb játékosának lejárt a szerződése Szombathelyen. És bizonyára lesznek kérői.
– Nem foglalkoztam még a jövővel, tegnapig csak a szezonra koncentráltam. Őszintén mondom, nem gondoltam még bele a folytatásba. Most pihenni szeretnék kicsit az U 20-as válogatott Eb-szereplése előtt, utána meg majd meglátjuk, mi lesz. A menedzserem sem mondott még semmit, mert nem akart megzavarni, amíg versenyben voltunk a Falcóval. Senkivel nem beszéltem még a témáról – állítja határozottan Perl, de nem akarja megkerülni a kérdést, eljön-e a szintet lépés ideje ősszel. Ami persze, jelentheti azt is, hogy marad a Falcóban, de azt is, hogy máshol folytatja.
– Szeretek Szombathelyen játszani, ide kötődöm. De nem tudom még, hogy alakul a sorsom. A családommal fogom először megbeszélni, mit látnak jónak, mert adok a véleményükre, de a végső döntést én fogom meghozni. Pletykákat persze hallottam saját magammal kapcsolatban az itteni szurkolóktól, de ezek nem foglalkoztattak igazából. Mindenképpen szeretnék fejlődni, mindent megteszek, hogy még jobb játékos legyek. Az edzésekkel sem állok le most, hogy vége a szezonnak. Igyekszem a későbbiekben is kihozni magamból a maximumot – hogy ez milyen szintet jelent, nem tudom, majd az idő eldönti. Az a dolgom, hogy dolgozzak, amilyen keményen tudok – zárja le (egyelőre) a témát Perl Zoltán.