Csütörtökön Kálmán László meghívta a teljes csapatot Perenyébe, a horgász tavához. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a társaságot – hiába mondta mindenki, hogy azok a felhők nem ide jönnek, kétszer is leszakadt az ég – összességében jól sikerült az egész napos csapatösszetartás.
– Szerettük volna közösen lezárni az évet, ezért arra gondoltam, mielőtt még szombaton hazamennek a légiósok, meghívom a csapatot. Jó kis program volt, egyrészt egy kicsit kimozdultunk a természetbe, másrészt pedig a srácok közül többen is szeretünk horgászni. Mindenki jól érezte magát. Remélem, lesz folytatása. Szeretnék köszönetet mondani Szendrődi Jánosnak és Pancsinak a segítségért. Hála nekik, nem haltunk éhen – mondta nevetve Kálmán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!