Pénteken, hazai pályán a Szolnok ellen javíthat a Falco

Közeledik az alapszakasz vége, fel kellene pörögni az év eleji formára.

A listavezető Falco a tabellán harmadik helyen álló Szolnokot fogadja pénteken este hattól az Arénában. Négy forduló van még hátra a bajnokság alapszakaszából (a Falcónak sorrendben a Szolnok, ZTE, Körmend, Alba), s ahhoz, hogy a rájátszás biztos pályaelőnyből várhassa a címvédő, két meccset még mindenképpen nyernie kell.

A Szolnok ellen lehet megszerezni mindjárt az egyiket, feltéve, ha a csapat nem a múlt heti formáját mutatja, amikor váratlan vereségbe Kiábrándító játékkal veszített a Falco Debrecenben 2024. March 02. 20:12 szaladt bele Debrecenben. A válogatott-szünet előtti formából szinte semmit sem mutatva, úgyszólván kilátástalan támadójátékot mutattak be a sárga-feketék.

Falco KC - DTKH Kecskemét 2024
Mészáros D. Zsolt

Míg addig meccsenként kilencven pont felett átlagolt a csapat, Debrecenben a rendes játékidőben hetvennégyig jutottak csak, s így, ha nem is volt borítékolható a vereség, de benne volt a pakliban, és be is következett. De tekintsük ezt egyszeri kisiklásnak, s hogy az volt-e, az holnap este kiderül.

A decemberi, szolnoki meccsen biztosan, tizenhat ponttal Szolnokon is biztosan győzött a Falco 2023. December 03. 17:31 (85:69) győztek a szombathelyiek. A Szolnok azonban azóta átesett két edzőváltáson és légióscserén is, úgyhogy ez a csapat nem ugyanaz a csapat, ráadásul annak ellenére, hogy harmadikok, még a nyolcból is kieshetnek, nekik tehát, ha úgy tetszik élet-halál meccs is lehet a szombathelyi vendégszereplés.

Nem mindegy tehát, milyen hozzáállással lép pályára holnap a Falco, mert a tizenhét meccsen át tartó győzelmi sorozatból fakadó és lassan épülő verhetetlenség nimbusza odalett. És azt is be kell látni, hiába emelkedik ki magasan a magyar mezőnyből a csapat, a küzdést akkor sem lehet megspórolni. Kedvcsinálónak itt van az őszi forduló meccsének összefoglalója:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!