Pantelics elégedett az ezüstéremmel

A szerb légiós még nem egyeztetett a vezetőkkel, de szívesen maradna Szombathelyen.

A 205 cm magas, 28 éves szerb center, Djordje Pantelics a szombathelyi közönség egyik nagy kedvence volt. A magas ember 41 meccsen lépett pályára a Falcóban, átlagban 31 perc alatt 13 pontot dobott és 9 lepattanót szerzett.

Bár hétfőn a Tiszaligetben többi társához hasonlóan ő is csalódott volt a lefújás után, de miután két napot aludt a történtekre, már sokkal inkább büszke csapatára. Azt mondja, még nem tudja hogy alakul a jövője, de szívesen játszana jövőre is Bencze Tamás kezei alatt.

– Természetesen elégedett vagyok a második hellyel, hiszen amikor ide jöttem, mindenki azt mondta, a célunk, hogy jussunk be a legjobb nyolcba, legyünk ott a play-off-ban, de alapszakasz győzelemről és bajnoki döntőről senki nem beszélt, arra nyilván nem is gondolt senki. A játékosállományt tekintve legalább hat csapatnak előttünk kellett volna végeznie. Remek szezont produkáltunk, nem kis csodát hajtottunk végre, nagy meglepetést okoztunk ezzel mindenkinek.

– Mit gondol, mi volt az a plusz, ami végül hiányzott az aranyéremhez?

– Ha reálisan nézzük, érvényesült a papírforma, hiszen a Szolnoknak van a legjobb csapata Magyarországon. Minden mellettük szólt. Négy légiósuk van, tele vannak magyar válogatottakkal. Ez azért óriási különbség a két csapat között. Szerintem mi az első hazai meccsel buktuk el a döntőt. Nagy bajba kerültünk azzal, hogy elvesztettük a pályaelőnyünket, hiszen tudtuk, hogy Szolnokon nyerni nagyon nehéz. De most már mindegy. Természetesen nagyon boldogok vagyunk a második hely miatt is.

Pantelics jól teljesített a Falcóban
Unger Tamás

– Hogyan tovább?

– Egyelőre még nem tudok semmit. Még nem egyeztettem a klubbal a folytatásról. Természetesen szívesen maradnék itt Szombathelyen, hiszen jól éreztem magam. Soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Meglátom, milyen ajánlatokat kapok, és aztán döntök. Még korai erről beszélni. Egyelőre annyi biztos, hogy szombaton hazautazom a családommal Szerbiába – mondta Pantelics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!