Pakson nyert a Falco

Curry és Reddic ellenállhatatlan volt.

Bruinsma szerzett labdát a forduló rangadójának is felérő Paks-Falco meccs elején, majd Reddic zsákolt. 6-0-val fordított az ASE, amire aztán 8-2-vel felelt a Falco. Nagyon jól védekeztek a vendégek. Curry négyből három triplát is beszórt, a pálya három különböző részéről, ráadásul az utolsót faulttal együtt, tehát az összesen négyet ért. A tolnaiak pocsékul céloztak kintről (0/7) az első negyedben, Ruják tartotta a lelket bennük, tíz perc után az állás 13-21 volt.

Bruinsma tízre növelte a különbséget, Norfleet viszont labdaszerzése után mindkét büntetőjét kihagyta. A folytatásban „megfagyott” a Falco, felgyorsultak, és elkezdtek zárkózni a hazaiak. A 14. percben, 20-25-nél Okorn kérte ki a meccs első idejét. Újabb (hatodik) eladott szombathelyi labda után Jevtovics dobott ziccert, Evans hármasával pedig újra egál lett. Sőt, Evans második triplájával fordított is (28-27). Fej-fej mellett, váltott védekezéssel haladtak a csapatok. Érdekesség, hogy Trajkovski, illetve Váradi és Norfleet sem dobott pontot az első félidőben. A táblán 40-38 állt ekkor.

Evans kosara nyitotta a második játékrészt, Reddicé volt az első falcós pont. A harmadik negyed derekán, 45-44-nél Curryt faultolták, a hazai kispad pedig technikait kapott. Balmazovics egy, az amerikai irányító két büntetőt dobott be. Norfleet a 28. percben iratkozott fel a pontszerzők közé, a büntetővonalról csak egyet értékesített, de a második utáni lepattanót követően egy triplát is bevágott. Nem sokkal később Váradi is betalált, 50-57-nél Szekulovics kért időt. Hiába, 53-61-ről indult a záró felvonás.

Váradi szép egyéni akcióból újra tízre növelte a különbséget, Curry pedig újabb triplájával a 24. pontját szerezte meg. Bíró hármasával állva hagyta ellenfelét a Falco (53-69). Az ASE azonban még tizenhat pontos hátrányban sem adta fel. Tóth kapott sportszerűtlent, miután a földön fekve faultolta (ráadásul kosárszerzés közben) Jevtovicsot, majd a másik oldalon Kovácsra jött egy technikai, színészkedésért. Nem sokkal később Norfleet is sportszerűtlent kapott, jogos volt ez is, de egyáltalán nem volt durva a meccs. Hat és fél perccel a vége előtt 66-70-re visszajött a Paks. Evans ötödik triplájával már csak kettő volt közte. Még idejében kapcsolt a Falco, és visszaverte a rohamokat. Kevesebb, mint négy perc volt hátra, amikor 70-77-nél Szekulovics időt kért. Ismét szigorítottak védekezésükön a vasiak, többször is lejárt a támadóidő, vagy dobásig sem jutottak a paksiak. Összességében megérdemelten nyert a Curry és Reddic által vezérelt sárga-fekete együttes, amely remekül védekezett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!