Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Oda-vissza verte a Falco a Nyíregyházát

Alacsony színvonalú meccsen, közel 100 pontot dobtak Perlék a sereghajtónak.
-----

A sereghajtó Nyíregyházát fogadta az Aréna Savariában a Falco. Egyik új légiós sem kezdett a hazaiaknál. Szabó középtávolija után Mohácsi ugyan büntetőkből egyenlített, de három perc után már 8-2 volt az állás. A remekül játszó Váradi ziccerét követően, 15-4-nél pedig már időt is kért Sitku Ernő. 5:39 volt még ekkor hátra. A nyírségi legenda dolgát nehezítette, hogy hat perc után Poscic-nak már három hibája volt, így le kellett ülnie. Elkezdett hibázni a Falco, Mohácsi és Walker vezérletével feljöttek 16-15-re a vendégek. Az első negyed után is csak egy volt közte (24-23).

A folytatásban Walker ziccerével fordított az NYKK, de csak egy pillanatra. Egyik oldalon sem a védekezés dominált. Alacsony színvonalú volt a meccs az első húsz percben, melyet Perl büntetője zárt. A félidődben 48-46-ra vezettünk.

A szünet után Doyne triplájára Will felelt. Ezúttal az NYKK kezdett jobban, sokáig vezettek, 26 perc után 56-61-et mutatott az eredményjelző. Náluk szinte csak Walker, Hall és Mohácsi szerzett pontot. Aztán Will vette vállára a sárga-feketéket, és visszahozta a reményeket. 67-67-es döntetlenről indult a záró felvonás.

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Marso-NYKK
Csúnya meccsen, de nyert a Falco
Vágvölgyi Bálint

Poscic kiszállt a 31. percben, ám hiába lógtunk meg, Doyne kezdett magára találni, és 5:42-vel a vége előtt, triplája után 78-74-re zárkóztak a vendégek. Mandics rögtön időt is kért. Jól tette, sikerült rendezni a sorokat. Sitku is próbált két timeout-tal rendet tenni, de csoda ezúttal sem történt. Ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Falco. A Nyíregyháza pedig továbbra is nyeretlen az Aréna Savariában.

Andjelko Mandics, a Falco edzője: Jól kezdtünk, keményen védekeztünk, így hamar tíz pontos előnyre tettünk szert. Utána azonban sok gyors indítást elhibáztunk, elszórtuk a labdákat és gyengén büntetőztünk, engedtük a Nyíregyházának, hogy feljöjjön. Lehet, hogy az NYKK utolsó a bajnokságban, de nem játszott rossz meccset. Örülök, hogy a végén újra sikerült nagy előnyt kiharcolni, így megnyertük a meccset. Gratulálok a fiúknak, mert a hozzáállással, akarással most nem volt gond. Sokkal jobban játszottunk, mint a Szeged és a Sopron ellen, de még két nehéz meccsünk hátra van, azokra is maximálisan koncentrálnunk kell.

Sitku Ernő, az NYKK edzője: Nem a meccs végével volt a gond, hanem az elejével. Hiába gyakoroltunk egy védekezést, ha nem elég agresszív a csapat, és nincs a játékosokban kellő tűz. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de dolgozunk tovább, nincs is más választásunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra