A Nyíregyházát fogadja a Falco

Elmaradt meccset pótol Kálmán László együttese.

Az alsóházi középszakasz 1. fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolnak kedden este Szombathelyen. A tabella utolsó előtti helyén álló Falco a sereghajtó NYKK-t fogadja az Aréna Savariában.

A hazaiaknál Alekszandar Vlahovics, a vendégeknél Derek Hall hiányzik bokasérülés miatt, de Mohácsi Máté sem teljesen egészséges, az ő szereplése kérdéses. Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

- Ha ránézünk a tabellára, akkor azt látjuk, hogy az utolsó játszik az utolsó előttivel, úgyhogy ez most elvileg egy rangadó lesz. Bízom benne, hogy hazai pályán nyerünk. Azzal, hogy most már a saját kezünkben van a sorsunk, többször már nem hibázhatunk. Biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen amióta Sitku Ernő irányítja a nyíregyháziakat, azóta nagyon stílusosan, jól játszanak. Láttam az Egerszeg elleni meccsüket, ügyesen alkalmazzák az egész pályás, letámadós védekezésüket, fel tudnak állni négy kisemberrel is, úgyhogy elég kellemetlen a stílusuk. Nem szabad félvállról venni őket, szerintem egyénileg gyengébbek, de csapatként erősebbek, mint legutóbbi ellenfelünk, a Körmend volt - mondta Kálmán László.

Nyerni jön az NYKK

A vendégek mestere, Sitku Ernő azt mondta, csapatával győzni jön Szombathelyre.

- Először is szeretném megragadni az alkalmat, hiszen még nem volt rá lehetőségem, hogy gratuláljak Kálmán Lacikának a kinevezéséhez. Nagyon bízom benne, hogy edzőként is sikeres lesz, de most azt remélem, hogy nem ellenünk fogja elkezdeni, folytatni a menetelését. Az én irányításom óta még nem nyert idegenben az NYKK, szeretnénk most ezt elérni, hiszen ahhoz, hogy a bennmaradást kiharcoljuk, mindenképpen győznünk kell majd legalább egyszer idegenben is, jó lenne most megérezni ennek az ízét. A Falcótól olyan játékot várok, amilyet Lacika is játszott: biztos, hogy nem fogják a hosszú játékokat erőltetni, gyorsak lesznek és igyekeznek majd sok pontot dobni - mondta Sitku Ernő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!