Pankár Tibor 17 éven keresztül a Falco egyik ikonikus figurája volt. A sárga-feketékkel nyert magyar bajnokságot, négy alkalommal pedig ezüstérmet szerzett a Magyar Kupában. Hosszú éveken keresztül a magyar válogatottból is kihagyhatatlan volt, 1999-ben tagja volt a máig utolsó Eb-szereplő csapatunknak. 2011-ig játszott nevelőegyesületében, majd két évig a másodosztályú Győrt erősítette.
A kosárlabdapálya mellett folyamatosan képezte magát, előbb jogi szakokleveles közgazdász, majd pszichológus végzettséget szerzett. Pályafutása befejeztével is szoros kapcsolatban maradt szeretett sportágával, a fővárosba költözött, és sport szakpszichológusként, mentáltrénerként dolgozik az utánpótlás-válogatottak mellett, valamint klub szinten és egyénileg is foglalkozik felnőttekkel, utánpótláskorú fiatalokkal.
- Követem a magyar bajnokság eseményeit, az önök honlapját, a BB1-et rendszeresen olvasom, és a tv közvetítések elé is igyekszem odakerülni - kezdte a BB1.hu-nak Pankár, akinek másfél éve született meg feleségével közös gyermeke, Dóra. - Örülök neki, hogy ilyen jól szerepel idén a Falco, ez a teljesítmény főleg az előző szezonokhoz képest reményt adó, jó irányba mutató. Egy kicsit sajnálom, hogy nem Kálmán Lacival sikerült ezt elérnie a csapatnak, de emellett örülök Szrecsko Szekulovics visszatérésének. Őt remek választásnak tartom, nagyon pozitív emlékeim vannak róla, jó volt vele együtt dolgozni, szerintem, ha valaki, akkor ő képes arra, hogy kihozza azt a potenciált, ami a csapatban van.
A Falco jelenleg 12 győzelemmel és 6 vereséggel - a Körmenddel és a Kaposvárral holtversenyben - második a listavezető Alba Fehérvár mögött. A sárga-feketékkel kapcsolatban azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hazai pályán sokkal jobban szerepelnek (az Aréna Savariában mind a tíz meccsüket megnyerték), mint idegenben (a nyolcból csak kétszer, Sopronban és az újonc otthonában, a Vasas-pályán tudtak nyerni). Kíváncsiak voltunk arra, egy szakember szerint mi lehet az oka az ennyire felemás szereplésnek.
- Mivel nem ismerem a csapat belső helyzetét pontosan, kívülről csupán okoskodás lenne bármit mondani konkrétan a Falco szerepléséről. Sőt, lehet, hogy sokkal általánosabb jellegzetesség ez annál, minthogy egy csapatra sarkítsuk ki.
Játékos koromból és jelen munkámból fakadóan is van elég sok megélésem, tapasztalatom a hazai és idegenbeli mérkőzések különbözőségeivel kapcsolatban. Játékosként voltak olyan szezonjaink, amikor idegenben is nagyon hatékonyan tudtunk játszani, és voltak olyan szezonok, amikor lényegesen kevesebb győzelmet hoztunk haza magunkkal. Amikor ennek okait keressük, érdemes komplexen vizsgálni a kérdést. Alapvetően egy csapat tartásáról, belső stabilitásáról ad képet az, hogy idegen pályán mennyire tudja ugyanazt a játékot játszani, mint hazai pályán. Nagyon fontos tényező a csapat játékoskerete, annak összetétele, ugyanakkor minél kiegyensúlyozottabb egy bajnokság, annál nehezebb elhozni más pályáról a győzelmet. A játékosok számára az ismerős közeg, a saját megszokott ritmusban történő felkészülés, az otthoni labda tapintása, az öltöző illata mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy jól fel tudjanak pörögni a feldobásra, és megfelelő fókuszáltsággal legyenek fent a pályán. Ahol nagyon jó a szurkolás – és ha már a Falco kapcsán beszélgetünk, az Aréna Savariáról mindenképp ilyen emlékeim vannak –, ott képessé válhat a csapat valós tudásánál magasabb szinten is játszani. Ezért fontos, ha sok szurkoló kíséri el a csapatot, „hazai pályát teremtve”, viszont garanciát sajnos nem jelenthet ez sem, a hatótényezők összetettsége miatt. Összességében nem hiszem, hogy van olyan csapat, amelyik ugyanolyan szinten tud játszani mindig vendégként is, mint odahaza.
Egyáltalán létezik olyan, hogy egy csapatnak fóbiája van idegenben?
- Elképzelhető, hogy létezik ilyen kategória, de nem gondolom, hogy bármelyik hazai csapatra rá lehetne mondani ezt jelenleg. Az idegenbeli meccsek teljesen mások. Otthon a közönség, a hangulat, a közeg felépíti azt a hőfokot, amivel lehet hengerelni, és jól játszani. Idegenben az utazás, az ellenfél szurkolói, a helyszín, minden környezeti tényező az ellen hat, hogy a vendégcsapat jól szerepeljen. Lehet, hogy az adott pályán éppen keményebb a palánk a megszokottnál, de akár még az is befolyással lehet a teljesítményre, ha éppen mondjuk hideg az öltöző. Ezekre a helyzetekre tudatosan érdemes készülni. Az egész egyfajta rituálé, már a buszról való leszállástól (vagy akár felszállástól) kezdve a feldobásig. Egyáltalán nem mindegy, hogy zajlik az egész folyamat, a játékosoknak ezt magukban tudatosan érdemes összerakniuk. Saját tapasztalatból mondom, hogy mindenkinek tisztában kell lennie a feladatával. Sokkal jobban oda kell tenniük magukat, idegenben bizony még inkább száz százalékkal kell megfutni azokat a sprinteket már a bemelegítésnél is, amik később a győzelemhez kellhetnek. Le kell győzniük a külső körülményeket, amik elvonják a figyelmet, a koncentrációt. Sokkal inkább azokra a dolgokra kell támaszkodni, azokat a szituációkat kell keresni, amik ugyanolyanok, mint az odahaza megszokottak. Ehhez persze kell egy olyan játékosállomány is, amely képes erre, mert ez automatikusan nem működik.
A statisztika is azt támasztja alá, hogy felesleges bármiféle fóbiáról beszélni a Falcóval kapcsolatban, hiszen az idegenbeli gyengébb szereplés másra is jellemző, a többi csapat is hasonló cipőben jár. A bajnoki címvédő Szolnok például eddig háromszor nyert, a Körmend négyszer, a Zalaegerszeg igaz ugyan, hogy már ötször, viszont náluk árnyaltabb a kép, mert elbuktak már négy hazai bajnokit is.
Pankár azt is elmondta, hogy gyakorlati munkája során gyakran megjelenik az idegenbeli mérkőzésekre történő felkészülés kérdése.
- Bár konkrétan erre a kérdésre kihegyezve eddig még nem kerestek meg csapatok vagy játékosok, viszont a közös munka során szinte mindig foglalkozunk azzal, miben más egy idegenbeli mérkőzés, hogyan lehet minél jobban felkészülni azokra a megmérettetésekre. Hogyan lehet tudatosan felépíteni magunkban azt az állapotot, amiben a legtöbbet vagyunk képesek kihozni magunkból. A mentális felkészülés ugyanolyan fontos, mint a fizikális, egy idegenbeli mérkőzésen ez hatványozottan igaz. Csapatsportról van szó, ahol egymást húzzák a játékosok, csak éppen nem mindegy, hogy milyen irányba. Minden egyénnél mások a reakciók, más egy felnőtt- vagy utánpótlás játékosnál, illetve más egy légiósnál vagy magyarnál. Van, akinek egy idegenbeli meccs már csak egy a száz közül. Jó, ha az idősebb, rutinosabb játékosok biztonságot nyújtanak, erőt adnak, hogy ezt vegye át a fiatal, nehogy tanácstalanná váljon. Az is fontos, hogy milyen jeleket figyelek a környezetemben, és az is, hogy milyen jeleket küldök tovább. Ez a játékosok mellett vonatkozik az edzőkre, vezetőkre és a szurkolókra egyaránt. Nincsen egyen recept, ahogy nincs két ugyanolyan ember sem.
Végezetül természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vajon mit vár az ős-falcós Pankár Tibor a hétvégi vasi rangadótól.
- A világ azért azóta sem változott meg, amióta abbahagytam a kosárlabdát, azt hiszem, abban mindenki egyetért velem, hogy a vasi El Clasicók egyik csapat számára sem jelentenek klasszikus hazai vagy idegenbeli pályát. Ez a mérkőzés ilyen tekintetben teljesen speciális. Abban bízom, hogy a kupavereségért revansot vesznek Váradi Benedekék. Biztos, hogy nem lesz egyszerű, az esélyek nem mellettük szólnak, de szurkolóként azt remélem, hogy a Falco egy nagyon kemény küzdelemben nyerni fog.
