Nem változtattunk a forgatókönyvön

Történelmi meccs előtt áll a Falco és a Jászberény. A két gárda eddig még soha semmilyen kiírásban nem találkozott egymással.

Már csak egy mérkőzés, egy Jászberény elleni győzelem kell ahhoz, hogy veretlenül zárja a 2011-es évet hazai pályán a Falco. Ez nem akármekkora szó, ezt egyik csapat sem mondhatja el magáról az A csoportban.

– Jó lenne, ha ott folytatnánk, ahol szerdán abbahagytuk. Hasonló forgatókönyvvel készülünk, mint a Nyíregyháza ellen – kezdte mondandóját Bencze Tamás, a Falco edzője. – Szeretnénk már az első félidőben eldönteni a meccset. Elsősorban a védekezésre koncentrálunk, támadásban a saját ritmusunkat szeretnénk játszani. Ha eredményesek leszünk védekezésben, akkor viszonylag sok gyorsindításunk lehet, ami látványos játékkal is párosulhat. Jó lenne, ha ezúttal is többet tudnának azok játszani, akik eddig kevesebb szerephez jutottak, vagy éppen nincsenek ritmusban. Mivel egy héten belül három meccset játszunk, örülnék, ha a fontos, jövő pénteki bajnokink előtt pihentethetném kulcsembereinket. Kálmán szerda óta még nem edzett, ha nem muszáj, nem is fog pályára lépni. Nem téveszt meg minket, hogy a Jászberény eddig a kaposvári meccsét leszámítva nem szerepelt túl jól idegenben. Mindenképpen komolyan vesszük ezt a meccset is. Legutóbb a Sopron ellen a magyar játékosaik nagyobb szerepet kaptak, többet vállaltak, jobban is játszottak. Jól ismerjük őket, nem hiszem, hogy meglepetést tudnának okozni nekünk.

Házon belüli célok

A vendég Jászberénytől a múlt héten búcsúzott két légiós, Jonathan Jones és Kejuan Johnson. A napokban viszont Kyle Austin személyében új amerikaival bővült a keretük, igaz egyelőre még nem lehet tudni, hogy pályára léphet-e holnap a bedobó.

– A Falco egy jó szerkezetű, jó felfogású csapat. Nagyon együtt van a társaság. Elsősorban Kálmán, Pantelics és Timberlake a fő vezérük, de nem szabad megfeledkeznünk a többiekről sem, hiszen jó formában van Szabó, Simon, Jancsikin és Harazin is. Természetesen, mint minden meccsen, most is győzni szeretnénk, de azért tisztában vagyunk az erőviszonyokkal. A Falcót hazai pályán szinte lehetetlen legyőzni. Ez még a címvédő Szolnoknak sem sikerült. Ha meg tudjuk ismételni a Sopron elleni hazai mérkőzésen nyújtott teljesítményünket, azzal már elégedett lennék. Ugyanazt a küzdőszellemet, egymásért való hajtást szeretném látni, mint a múlt héten. Aztán, hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk – mondta Horváth Balázs edző.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!