Hétfőn délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Falco-Trend Optika KC Szombathely vezetősége, hogy a következő szezonban is Kálmán László lesz a sárga-feketék vezetőedzője. A klub legendás alakja az alsóházi középszakasz hajrájában vette át a gárda irányítását, amely a Körmend, a Nyíregyháza, valamint a Szeged felett aratott győzelmeknek köszönhetően kivívta az osztályozó nélküli bennmaradást.
- Az eredmények azt mutatják, hogy elindult a csapat felfelé, de azért hiba lenne azt hinni, hogy minden klappolt, én így is láttam a hibákat. Szerintem a Körmend elleni meccsünk vízválasztó volt, azt meg tudtuk nyerni, és ettől olyan lendületet kapott a csapat, amivel a saját kezébe vette a sorsát. A Nyíregyháza és a Szeged is alacsony szerkezettel játszott ellenünk, ami nem nagyon feküdt nekünk. Úgy gondolom, ha normális szerkezettel érkeznek, akkor simább lett volna az a két meccs, így viszont sokkal nehezebb volt. Hiába dobtunk 90 és 100 pont környékén, szoros csatákban tudtunk csak nyerni. Annak viszont örültem, hogy a játékosok végig hittek abban, hogy meg tudják csinálni, és egy percre sem adták fel. Pozitívnak értékelem mindenki hozzáállását.
- Mandics edző távozása után elég hirtelen került a mélyvízbe. Hogyan készült fel ezekre a meccsekre? Volt olyan korábbi edzője, akinek kikérte a véleményét, vagy a saját elképzelései szerint haladt?
- Nem kértem senkitől sem tanácsot, láttam én azt a pályán kívülről is, hogy miben vannak hiányosságok. Megpróbáltam olyan játékosoknak is lehetőséget adni - gondolok itt elsősorban Simon Lacira vagy Harazin Tamásra -, akik korábban kevesebb szerephez jutottak, hogy ők is érezzék azt, hogy igenis hasznos tagjai a csapatnak. A végén pont Simon Laci 20 pontja és extra teljesítménye kellett ahhoz, hogy legyőzzük a Szegedet. A jövőben is ezt szeretném, én mindenkinek meg fogom adni a lehetőséget és a bizalmat, viszont nálam senkinek nem lesz bérelt helye, ezt is megígérhetem. Amit majd edzéseken és a meccseken mutat valaki, az alapján fogja megkapni a játékperceket is. Csak az játszik, aki teljesít is.
- Most viszont már a szezon elejétől Ön irányítja a Falcót, így nyilván nagyobb teher hárul majd Önre a csapatépítésnél is. Azt már a sajtótájékoztatón elmondta, hogy jövőre teljesen új légiósokkal számol, tudja már esetleg azt is, hogy milyen posztokra szeretne külföldit?
- Egyes, kettes és négyes-ötös posztokra keresünk légióst. Irányító posztra egy rutinosabb játékos kell, aki már 27-30 év között van, tapasztalt, és tud vezetni egy ilyen nagy múltú csapatot. Utóbbit pedig szeretném, ha egy jól dobó játékos lenne, hogy a palánk alatt nagyobb helyünk legyen. Ha ez nem jön össze, vagy nem a tervek szerint alakulnak a magyar játékosokkal a tárgyalások, akkor persze változik a felállás, és akkor két centert kell hozni az irányító mellé, és akkor a saját embereinkkel fogjuk megoldani a kettes és hármas posztot. Majd az élet eldönti, hogy melyik lesz. Megvannak a lehetőségek a fejemben, de ez azért a magyar játékosoktól is függ. Nem egyszerű normális magyar játékost hozni. Ha nem sikerül, akkor azokkal fogjuk megkezdeni az évet, akik itt a Falcóban nevelkedtek, mert ők aztán biztos, hogy küzdeni fognak a klubért.
- Ismertebb nevekben gondolkozik, vagy esetleg teljesen új arcokhoz is mer nyúlni?
- Persze, gondolkodom ismertebb nevekben is, de azért azt látni kell, hogy egy Falcónak mások a lehetőségei, mint a többi magyar klubnak. Olyan játékosokat fogunk hozni, akik már játszottak Európában, nem újonc amerikaiakat szeretnék.