Nem kell Szolnokra utazni, úgy is közösen szurkolhatnak a Falcónak

Irány a kiscsarnok, bejárat Gyula bácsi felől!

Jó hírrel szolgálunk azoknak, akik nem egyedül akarnak a tévé előtt gubbasztani, s úgy nézni a Falco mai – remélhetőleg bajnokságnyerő – meccsét. A klub a következő felhívást intézte honlapján a szurkolókhoz:

„Kivetítőn nézhetitek meg a döntő összecsapást. 

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a döntő 5. mérkőzését a Kis Csarnokban felállított kivetítőn megtekinthetik.

Sajnos a helyszínen csak korlátozott létszámban tudnak buzdítani minket szurkolóink, ezért klubunk fontosnak tartja, hogy azok, akik nem tudnak eljönni Szolnokra, Ők is együtt szurkolhassák ki a végső győzelmet!

Kapunyitás: 19:00

Bejárat: Kis Csarnok főbejárata / Büfé bejárat

További fontos információ, hogy a belépés díjtalan, de védettségi igazolványhoz / applikációhoz kötött.

Szurkoljuk ki együtt!

Hajrá Falco!”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!