A középszakasz felsőházának 1. fordulója egy pályacserével indult, ugyanis eredetileg a Falco fogadta volna a Szolnokot, de a vasiak teremproblémái miatt az Olaj lett a pályaválasztó. A hazai csapatból Troy Barnies hagyta ki a találkozót.
Center kosarakkal indult a találkozó,szolnoki részről Andric, a Falcóból Zsigeranovics talált be. Medford triplájával magához ragadta a kezdeményezést a vasi csapat. Folyamatosan a sárga-feketék tartottak előrébb. Amikor Eilingsfeld büntetőivel zárkózott az Olaj, Pustahvar egymás után két triplát is behintett. Noha a Szolnoknak egy pontra többször is sikerült visszakapaszkodnia, az egyenlítés már nem jött össze, a negyed utolsó kosara pedig Bognár nevéhez fűződött (24-27).
A második etap első perceiben is jobbak voltak a vendégek. Govens hárompontosa után már hat pont volt a különbség, de Eilingsfeld és Pavlicsevics egy-egy távolijának köszönhetően sikerült egyenlítenie a Tisza-partiaknak. Később a vezetést is átvették a hazaiak, amikor Vojvoda dobott triplát. Govens rögtön válaszolt, innentől már nem adta ki a kezéből a vezetést az első félidőben a Falco. Végül ötpontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre (38-43).
A félidőben összekapta magát a Szolnok. Vojvoda magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és pontjainak köszönhetően másfél perc alatt már a bajnoki címvédőnél volt az előny. A szolnokiak kiválóságával Govens próbálta tartani a lépést, aki távolról jeleskedett. Végül a harmadik etapban összesen 18 pontig jutott Vojvoda, ami megalapozta a hazaiak játékát. A vendégek pontatlanul játszottak, több labdát is elszórtak, így végül Barham kosara is kellett, hogy csak tíz pont legyen a hazaiak előnye (68-58).
Egyre nagyobb bajba kerültek a szombathelyiek, miután Pavlicsevics hármasa és Vojvoda zsákolása nyitotta a záró etapot. Küzdött a Falco, de öt perccel a vége előtt Medford kosara után még továbbra is 11 ponttal vezetett az Olaj. Az amerikai játékmester kipontozódott, sokkal közelebb már nem sikerült zárkózniuk a vendégeknek.
Érdemes megemlíteni, hogy a találkozó nagyon sok büntetőt hozott, a hazaiak 36, a szombathelyiek 13 alkalommal próbálkozhattak. Ebben persze nagy szerepet játszott, hogy Medford, Govens és a vendég csapat is kapott a második félidőben egy-egy technikait, valamint többször is sportszerűtlen faultot követtek el.
Úgy látszik, Nyerges doktor levele elérte a célját az MKOSZ-nél és a Játékvezetői Bizottságnál. Ezt a Szolnokot nem lehet, nem szabad, nem engedik legyőzni... Mi értelme van így az egésznek?!
Kmézics Zorán, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Először is gratulálok a saját csapatomnak, hogy megnyerte ezt a nagyon fontos mérkőzést, másrészt gratulálok a Falcónak, mert nagyon jól játszott, megnehezítette a dolgunkat, és gratulálok Szrecsko barátomnak is, mert nagyon jól felkészítette a csapatát, taktikailag és fizikailag is ellenálltak nekünk. Az első félidőt nem a saját ritmusunkban játszottuk, sokat hibáztunk támadásban és védekezésben is. A harmadik negyedet már úgy játszottuk le, ahogy kellett, magas ritmusban és gyors játékkal, illetve Vojvoda extra góljaival. A negyedik negyedben egy kicsit elfáradtunk és visszavettünk a ritmusból, aminek köszönhetően a Falco szépített az eredményen, ez még a későbbiekben lehet, hogy hiányozni fog. Most azonban elsősorban örülök a győzelemnek és annak, hogy a szurkolók mellénk álltak, sokat segítettek a nehéz szituációkban. Mindenki hozzá tudott tenni a sikerhez, ez egy csapatgyőzelem volt.
Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC vezetőedzője: Először is gratulálok a Szolnoknak és Zorán barátomnak a győzelemhez. Szerintem mi ma este nagyon jól játszottunk, az első félidőben szinte végig vezettünk. Büszke vagyok a saját játékosaimra, mert nagyon nehéz volt így játszani, hogy ránk sok sportszerűtlen és technikai faultot fújtak, a másik oldalon viszont ugyanezt nem tették meg. Nem akarok most semmi rosszat sem mondani a szolnoki játékosokra és az edzőjükre, de ilyen szisztéma, felfogás szerint nagyon nehéz játszani. A második félidőben Vojvoda megmutatta, hogy miért a legjobb játékosa a magyar bajnoknak, a harmadik negyedben ő volt a kulcs, elkapta a fonalat, és extra dobásokat csinált. Szerintem egyedül neki köszönhető, hogy visszajött a meccsbe a Szolnok. Gratulálok neki is, nagyon jól játszott. Sajnálom, hogy nem sikerült, tudtuk, hogy nagyon nehéz idegenben, főleg Szolnokon, de szerettünk volna nyerni. Megyünk tovább, remélem, csütörtökön megverjük az Albát.