Nagy a tét a Körmend-Falco rangadón

A második fogadja az ötödiket.

Vasi rangadót rendeznek csütörtökön a középszakasz felsőházának negyedik fordulójában: a tabella második helyén álló Egis Körmend az ötödik, de riválisánál csak egyetlen győzelemmel kevesebbet gyűjtő Falcót fogadja. Az alapszakaszban mindkét mérkőzést a hazai csapat nyerte ebben a párharcban, és szakértőnk szerint ez most sem lesz másként - de a szombathelyiek vezetőedzője, Szrecsko Szekulovics változtatna ezen a tendencián.

Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője: Már az alapszakaszban is többször mondtam, a felsőházra pedig különösen igaz, hogy a magyar bajnokságban nincsen olyan, hogy könnyű mérkőzés. Itt a középszakaszban ráadásul minden egyes meccs kulcsfontosságú, hiszen nagyon sűrű a mezőny, egy-két vereséggel több helyet is csúszhatsz lefele a tabellán. A Falco egy erős csapat, amely nagyon veszélyes a triplavonalon túlról, erre különösen oda kell figyelnünk védekezésben - a Szolnok ellen nem teljesítettünk jól védőoldalon, de ha ezen javítani tudunk, hazai pályán jó esélyünk van a győzelemre. Az elmúlt időszakban volt pár problémánk, ami miatt nem tudott együtt edzeni a csapat, hétfőn pedig megszületett Csorvási kislánya, így ő kimenőt kapott a napokban. Még nem tudom biztosan, hogy ki fog játszani holnap, de remélem mindenkire számíthatok, és győzelemmel örvendeztethetjük meg a szurkolóinkat ezen a rangadón.

Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője: A Körmend az egyik legjobb magyar csapat, amely hazai pályán különösen jól teljesít, így természetesen nehéz meccsre számítok. A vasi derbi akkor is több egy egyszerű összecsapásnál, ha a felek közt nagy a különbség a tabellán és más célokért küzdenek, a jelenlegi helyzetben viszont egészen elképesztő hangulatú találkozó előtt állunk. Az Alba elleni siker feldobta a csapatot, nagyon jó hangulatban készültünk az elmúlt napokban, remélem ez a pályán is megmutatkozik - a felsőház szoros állását tekintve egy idegenbeli győzelem nagy fegyvertény lenne. Kovács Péternek még mindig nem az igazi a bokája, Pustahvarnak pedig a dereka fáj, ezért őket a tegnapi edzésen nem is erőltettem. Ma meglátjuk, hogyan bírják a tréninget, és az alapján döntünk, hogy bevetjük-e őket a mérkőzésen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!