Aleksandar Pustahvar, Ivan Zigeranovic, Váradi Benedek és Tóth Norbert után újabb kulcsjátékosát, sőt legjobbját, Darrin Govenst is megtartotta a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.
A 29 éves hátvéd az előző szezonban 45 mérkőzésen 38 percet töltött a pályán, ami alatt 21 pontot, 6 gólpasszt és 5 lepattanót átlagolt, kulcsszerepet vállalva ezzel a sárga-feketék ezüstérméből.
A nemzetközi kupában is induló szombathelyiek légióskeretében ezzel már csak egy szabad hely maradt. Ezt a posztot vélhetően nem Andrew Barham tölti be, akit bár szintén szeretett volna megtartani a Falco, a hírek szerint abbahagyja a kosárlabdát. A klub egyébként továbbra is tárgyalásban áll saját nevelésű, válogatott játékosával, Perl Zoltánnal, aki az elmúlt két évet Olaszországban töltötte.
- Még mielőtt Govens hazament volna, már akkor is megvolt a hajlandóság nemcsak a klub, hanem a játékos részéről is a közös folytatásra. A nemzetközi kupaszereplés sokat nyomott a latba, illetve időközben látta azt is, hogy a tavalyi csapat váza együtt marad. Ezen kívül Kocsis Gábornak, a Vulcano Energia ügyvezető igazgatójának a külön támogatására is szükségünk volt, hogy tető alá hozzuk az üzletet - nyilatkozta a BB1.hu-nak Gráczer György, a Falco ügyvezetője.
További hír, hogy a Falco megegyezett a 19 éves, 191 centis, bajai születésű irányító-hátvéddel, a Rátgéber Akadémia neveltjével, a legutóbbi szezont a MAFC-nál kölcsönben töltő - ahol 14 meccsen 6 perc alatt 1 pontot átlagolt - Kucsora Csabával is.
Kucsora eddigi pályafutása során az összes korosztályos válogatottnak tagja volt: szerepelt az U16-os és az U18-as csapattal, illetve most az U20-asokkal a romániai B-divíziós Eb-n vesz részt. Az eddigi négy mérkőzésen a gárda egyik meghatározó tagja volt, 25 és fél perc alatt 13 pontot, 4 lepattanót és 1 gólpasszt átlagolt.
A Eurobasket.com szakportál a 2016/17-es szezon kezdetére hangolódva elkészítette saját ranglistáit, melyekben az 1996-ban, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben született, nem egyesült államokbeli tehetségeket vette sorba. Az öt, egyenként száz nevet tartalmazó listára négy magyar fiatal került fel. Az 1998-as korosztály legjobbjai között Kucsora Csaba nevére bukkanhatunk. A Falco leendő játékosa – akire egyébként tavaly nyáron a szlovák élvonalbeli BK Esprit Kosice (Kassa) is felfigyelt – a 69. lett a sorban.
Kucsora a szintén U20-as válogatott Kozma Gergő helyére érkezik, aki ösztöndíjjal egy amerikai egyetemen folytatja tovább pályafutását.
- Sajnáljuk Gergő távozását, természetesen tanulmányai végeztével visszavárjuk őt a Falcóhoz - kommentálta a hírt röviden Gráczer György.