Augusztus 29-én két hét próbajátékra érkezik Szombathelyre a 30 éves, 211 cm magas, 108 kilós szerb center, Milan Bjegovics - tájékoztatta honlapunkat Gráczer György ügyvezető.
A kosaras a tavalyi szezont a szerb első ligás Superfund BP Beograd csapatában kezdte, ahol 3 meccset játszott, közel 30 perc alatt kereken 15 pontot és 9 lepattanót átlagolt.
Nyitott szerződése lehetővé tette, hogy ezt követően a cseh élvonalbeli USK Praha gárdájához igazoljon, ahol 29 meccsen 30 perc alatt 9.7 pont és 5.7 lepattanó volt a mérlege.
2000-ben döntős volt a jugoszláv ligában. Ugyanebben az évben tagja volt az U20-as jugoszláv válogatottnak, mellyel EB-t nyert.
2005-ben szerepelt a szlovén bajnokság All Star játékán.
– Hátvéd posztra még mindenképpen szeretnénk igazolni egy légióst, vele lenne teljes a csapat. Bencze Tamás edző első számú jelöltje Bam Doyne, reméljük sikerül megtartanunk az amerikait – mondta a falcokc.hu-nak Gráczer.
Milan Bjegovics karriertörténete:
1999-2000: Partizan Beograd
2000-2001: Sloga Kraljevo (YUBA)
2001-2002: Július 1-jén tesztelte a KK Elektra Sostanj (Szlovénia), de aztán a Bosna Sarajevo (Bosznia) csapatához igazolt: Adriatic League: 22 meccsen átlagban 6.5 pont, 3.7 lepattanó
2002-2003: Zagorje Baka Zasavje (1A): 24 meccsen átlagban 15.2 pont, 7.5 lepattanó
2003-2004: Alytus Alita (Lithuania-LKL): 16 meccsen átlagban 6.2 pont, 4.5 lepattanó
FIBA Europe Cup: 9 meccsen átlagban 9.2 pont, 6.3 lepattanó
2004 júniusában tesztelte a Helios Domzale (Slovenia-1A): 3 meccsen átlagban 11.5 pont, 6.2 lepattanó
2004-2005: Októberben csatlakozott a Postojnska jama Postojna (Slovenia-1A) csapatához: 23 meccsen átlagban 17.7 pont, 7.7 lepattanó
2005-2006: Koper (Slovenia-1A): 9 meccsen átlagban 12.9 pont, 7.8 lepattanó
2006-2007: Szeptemberben a Balkan Botevgrad (Bulgaria-A1) csapatához került: 31 meccsen átlagban 10.0 pont, 4.8 lepattanó
2007-2008: BC Novi Sad Panonska Banka (Serbia-A League): 18 meccsen átlagban 7.6 pont, 4.2 lepattanó
2008-2009: Radnicki Invest Inz. Novi Sad (Serbia-B League): 25 meccsen átlagban: 11.6 pont, 5.0 lepattanó
2009-2010: Vujic Metalac Valjevo (Serbia-A League): Serbian League: 4 meccsen átlagban 3.8 pont, 1.8 lepattanó
Balkan League: 1 meccsen 2 pont, 1blokk
November 9-én a KK Masinac Krajlevo (Serbia-A League) csapatához igazolt: 21 meccsen 10.1 pont, 4.4 lepattanó
2010-2011: Superfund BP Beograd (Serbia-A League): 3 meccsen átlagban 15.0 pont, 9.0 lepattanó
November 10-én a USK Praha (Czech Rep.-NBL) együtteséhez írt alá: 29 meccsen átlagban 9.7 pont, 5.7 lepattanó