Mobil parketta, új palánkok és új eredményjelzők. Nézze meg, hogy várjuk Európa elitjét!
Véget értek a felújítási munkálatok az Aréna Savariában és a Sugár úti kiscsarnokban. A "nagycsarnok" új - egyelőre még csak mobil - parkettát kapott, kicserélték az eredményjelző táblákat (a régiek átmentek a kiscsarnokba), új kamerarendszert építettek ki, valamint korszerűsítik a világítást, felújítják a szociális blokkokat, a hőcserélőket és a légszűrőket is, és nem utolsó sorban két új mobilpalánk is érkezett.
A felújított Arena Savaria
Vágvölgyi Bálint
A felújításra elsősorban azért került sor, mert Szombathely is az egyik helyszíne a csütörtökön kezdődő magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokságnak, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek (FIBA) pedig komoly előírásai vannak egy kontinenstornával kapcsolatban.
Így néz ki a megújult Aréna Savaria
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!