Megnyerte a Krasznai Kupát a Falco

A házigazda Sopront is legyőzték a sárga-feketék.

A Sopron és a Falco játszotta a Krasznai Kupa döntőjét idén, Váradi Kornél tehát máris korábbi kenyéradója ellen meccselhetett. Éppen Váradi jegyezte a találkozó első kosarát, Kornél öccse, a válogatott hátvéd, Benedek. Eltelt a nyitó negyed fele, mire a csereként beálló Tóth Gergely megszerezte a hazaiak első mezőnykosarát. Nagyon iparkodott az ex-soproni Milos Borisov, 6-13-nál időt is kellett kérnie az SKC-nak. Innentől aztán belelendültek a hazaiak, 12-13-nál már Szrecsko Szekulovics hívta magához övéit. Egállal ért véget az első etap.

A folytatásban is a vasiak diktálták a tempót, a kék-fehérek rohantak az eredmény után. Takács Norbert elemében volt, egyszerűen nem tudták tartani őt a vendégek. Az amerikai Lamb Autrey ziccerével végül a második negyed, így a félidő is döntetlennel zárult (33-33).

Norfleet ziccerével folytatódott a játék a fordulás után, hiába dobtak nagyon gyengén távolról, továbbra is a sárga-feketék vezettek pár ponttal, igaz végig ott loholtak a nyakukon a hazaiak. Darrin Govens vezérletével begyújtotta a rakétát a harmadik negyed hajrájára a Falco, amely tíz pontot vert ellenfelére, és 59-49-es előnyről várta az utolsó felvonást.

Egészen a végéig ment az adok-kapok, de fordulat már nem volt a találkozóban, így végül megérdemelten nyert a Szombathely, amely ezzel el is hódította a trófeát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!