Megnehezítette a Falco dolgát a DEAC

Megráncigálták az oroszlán bajszát a vendégek, akik 35 percig uralták a meccset.

Manigat kosarával indult a meccs, Reddic egyenlített, majd egy büntetővel fordított is. Többnyire inkább a DEAC akarata érvényesült, a csapatok szinte semmit sem védekeztek. A nyolcadik percben beállt Perl, aki egész héten Achilles-sérüléssel bajlódott. Éppen az ő utolsó másodperces kosarával lett 30-26 az első negyed vége. Csak Ivosev, Manigat és Bognár talált be a vendégeknél.

Három perc alatt ismét utolérte a hazaiakat a Debrecen, sőt Borisov triplájával a vezetést is visszavették (36-39). Időt kért Okorn. Hiába, nem változott a játék képe. Továbbra sem védekezett a Falco, a nagy kedvvel kosárlabdázó – és egyáltalán nem megilletődött – DEAC játszi könnyedséggel szerezte a kosarakat, így továbbra is őrizte minimális előnyét. 45-50-nél ismét szombathelyi timeout következett. Feljött a Falco, az utolsó percben, 51-54-nél egymás után kétszer kért időt Berényi Sándor. Megérte, mert Dugat és Velkey is bevágott egy-egy triplát, így a félidőre kialakult a legnagyobb különbség (51-60). A nézők sem voltak elégedettek a látottakkal, harsány fütty kísérte öltözőbe a hazai csapatot.

Alig egy perc alatt 7-0-val indítottak a sárga-feketék, újabb időt kért a DEAC. Váradi nem sokkal később kiegyenlített. Sokat javult a Falco védekezése, mondjuk volt honnan… Feszült volt mindkét oldal, ez persze a hangulatnak csak jót tett. Két és fél perc után Borisov jegyezte az első debreceni pontokat, távolról, neki ez már a tizennyolcadik volt. 64-63-nál Bruinsma kapott előbb sima, majd sportszerűtlen faultot, így már négy hibánál járt. Pillanatok alatt fordult a kocka, 64-71-nél megint Okornnak kellett időt kérnie. 74-76-ról várták a csapatok az utolsó felvonást.

Manigat szólt hozzá a meccshez hosszú idő után. Curry hármasa után, a 33. percben, 81-80-nál Berényi lépett az asztal felé. Még ha a Falco védekezése továbbra sem állt össze, támadásban sokkal gyorsabban játszottak Váradiék, rendre lerohanták a DEAC-ot, az utolsó öt és fél percet már a hazaiak uralták. 93-86-nál még megpróbálkozott egy időkéréssel Berényi mester. A vendégek kihozták magukból a maximumot, egálközeli meccset játszottak az Aréna Savariában, de ezúttal ez csak a tisztes helytállásra volt elég. A rendes játékidőben először jutott száz fölé a Falco, amely az első félidőben gyatrán játszott, a szünet után feljavult védekezésben, de főleg támadásban, és az utolsó negyedben már hasonlított arra a játéka, aminek köszönhetően tavaly és tavalyelőtt is a döntőig jutott. Ettől függetlenül a szombathelyi B-közép „Hozd el a kupát!” rigmusa talán egy kicsit merésznek tűnik. Persze Győrben egy teljesen új sorozat kezdődik…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!