2021.09.13-án elkezdjük a 2020/21-es szezon bérletek árusítását – írja a klub honlapja. A részletek:
A QR kódos plasztik kártya bérletek érvényesek minden hazai bajnoki alapszakasz (13), középszakasz (4) és rájátszás mérkőzésre. Ahogyan azt a drukkerek megszokhatták, az idén is többféle kedvezményt lehet igénybe venni. A járványhelyzet miatt bérletes szurkolóink a 2020/2021-es szezonban. több mérkőzés megtekintésének lehetőségétől estek el. Azon kedves szurkolóink, akik érvényes szezonbérlettel rendelkeztek az előző bajnokságra, a 2021/2022-es idényre szóló éves bérletüket 30%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg!
Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a diák/nyugdíjas kedvezményhez, az erre jogosító igazolványt kérjük felmutatni, illetve Szent Márton kártya (mobil lelátóra 10%, galériára 20% kedvezmény) – csak érvényes fényképes igazolvány felmutatása ellenében vehető igénybe!
Családi kedvezmény továbbra is érvényesíthető a minimum három fő – például két felnőtt és egy diák esetében a diákbérlethez féláron juthatnak hozzá, míg egy felnőtt és két diák esetében az egyik diák bérlethez juthatnak hozzá féláron.
Az egyes kedvezmények együttesen is igénybe vehetők! A tavalyi bérleteseknek a helyét 2021. szeptember 17. 12:00 óráig tartja fent a klubvezetés.
A szurkolók a szezonális bérletekhez hozzájuthatnak az Arena Savaria főbejáratánál lévő jegypénztárban 2021. szeptember 13-tól, munkanapokon (hétfő – péntek) délelőtt 8:00-12:00 -ig, délután 14:00-18:00 –ig.
2021.09.18-án, szombaton is nyitva lesz a jegypénztár 8:00-12:00-ig
Bérletárak
Mobil lelátó, közép (felnőtt) 70.000 FT
Mobil lelátó, közép (felnőtt + tavalyi bérlet) 49.000 FT
Mobil lelátó, közép (felnőtt, Szent Márton kártyával -10%) 63.000 FT
Mobil lelátó, közép (felnőtt, Szent Márton kártyával -10% + tavalyi bérlet -30%) 44.000 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas) 35.000 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérlet): 24.500 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas, Szent Márton kártyával -10%) 31.500 FT
Mobil lelátó, közép (diák vagy nyugdíjas, Szent Márton kártyával -10% + tavalyi bérlet) 22.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 122.500 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 85.750 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával) 110.250 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával + bérletek) 77.000 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 157.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 110.250 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 141.750 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával + tavalyi bérletek) 99.000 FT
Mobil lelátó, szélső (felnőtt) 60.000 FT
Mobil lelátó, szélső (felnőtt + tavalyi bérlet): 42.000 FT
Mobil lelátó, szélső (felnőtt + Szt. Márton kártyával -10%) 54.000 FT
Mobil lelátó, szélső (felnőtt + Szt. Márton kártyával -10% + tavalyi bérlet) 38.000 FT
Mobil lelátó, szélső (diák, nyugdíjas) 27.000 FT
Mobil lelátó, szélső (diák, nyugdíjas + tavalyi bérlet): 19.000 FT
Mobil lelátó, szélső (diák, nyugdíjas + Szt. Márton kártyával) 24.500 FT
Mobil lelátó, szélső (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -10% + tavalyi bérlet) 17.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 100.500 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 70.500 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával) 90.750 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával + tavalyi bérletek) 63.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 133.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 93.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 120.000 Ft
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával + tavalyi bérletek) 84.500 Ft
Galéria, helyre szóló (felnőtt) 54.000 FT
Galéria, helyre szóló (felnőtt + tavalyi bérlet) 38.000 FT
Galéria, helyre szóló (felnőtt+ Szt Márton kártyával -20%) 43.000
Galéria, helyre szóló (felnőtt+ Szt Márton kártyával -20% + tavalyi bérlet) 30.000
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas) 27.000 FT
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas+tavalyi bérlet) 19.000 FT
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -20%) 21.500 FT
Galéria, helyre szóló (diák, nyugdíjas+ Szt Márton kártyával -20% + tavalyi bérlet) 15.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas) 94.500 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 66.000 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával) 75.250 FT
Családi kedvezmény (1 felnőtt, 2 diák vagy nyugdíjas + Szt. Márton kártyával + tavalyi bérletek) 52.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas) 121.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + tavalyi bérletek) 84.500 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával) 96.750 FT
Családi kedvezmény (2 felnőtt, 1 diák vagy nyugdíjas + Szent Márton kártyával + tavalyi bérletek) 67.500 FT
Felhívjuk a kedves szurkolók figyelmét, hogy elveszített bérlet pótdíja 5000 Ft!
A bérletvásárlás során készpénzes és bankkártyás fizetési módokat biztosítunk!
További fontos információk:
A bérletek vásárlásához felhasználható a SZÉP kártya (kizárólag a „Szabadidő alszámla”), valamint a szombathelyi lakosoknak a Szent Márton kártya.
(Szent Márton kártya felhasználása: A kártya kizárólag a kártyán szereplő jogosult részére biztosítja a Szombathely MJV 15/2014.rendelet szerinti kedvezmény igénybevételét. A kártya kizárólag érvényes személyi igazolvánnyal, vagy vezetői engedéllyel, vagy diákigazolvánnyal, vagy útlevéllel együtt használható fel.)