A Falco-Trend Optika KC Szombathely jelenleg 13 győzelemmel és 7 vereséggel a felsőházi középszakaszt jelentő negyedik helyen áll a tabellán. Ahhoz azonban, hogy Kálmán László együttese meg is őrizze ezt a pozíciót az alapszakasz végéig, a hátralévő négyből legalább két mérkőzést meg kell nyernie (arra minimális esély mutatkozik, hogy a többiek "bénázása" miatt egy győzelemmel is négybe jussunk). Nem lesz egyszerű feladat…
Mint ismert, a mezőny idén az alapszakasz után három részre bomlik: felsőház (1-4. helyezett + Szolnok), középház (5-9. helyezett) és alsóház (10-13. helyezett). Az már biztos, hogy a Paks, a Sopron és a Kecskemét nem szorulhat ki a felsőházból, jelenleg ők hárman – plusz a Szolnok – a biztos résztvevői a play-offnak.
A felsőházban kiadó maradék egy helyre a Falco mellett három másik csapat, a Kaposvár, a Pécs és az Alba pályázik. Közülük mi állunk a legjobban, de közel sem érezhetjük páholyban magunkat.
Nézzük sorban: a bajnokságban most a Magyar Kupa nyolcas döntője miatt egy hetes szünet következik, a Falco legközelebb február 24-én, kedden fogadja hazai pályán a második helyezett Sopront. Ha abból indulunk ki, hogy a sárga-feketéknek eddig esélyük sem volt az első három helyezett elleni rangadókon, akkor nem sok esély nyílik egy bravúrra, viszont az is igaz, hogy az SKC formája az utóbbi időben meg sem közelíti a 2014-est. Nagy kérdés lesz az is, hogy melyik csapatból mennyit vesz majd ki a jövő hétvégi Magyar Kupa döntő. A Sopron elleni derbi után három nappal később Nyíregyházán szerepelnek Willék. Bár az elmúlt években általában győztesen hagytuk el a Bujtosi Csarnokot, azért rendre megszenvedtünk a keleti riválissal... Aztán a Kaposvárral játszunk az Aréna Savariában, majd a feljövőben lévő Fehérvár vendégeként zárjuk az alapszakaszt.
Ha a számolgatást rövidre akarjuk zárni, akkor a négyből kettőt meg kell nyerni (mivel most még nem ismerjük a holnapi Pécs-Kaposvár meccs végeredményét, így jelen állás szerint közte kell lennie a Kaposvárnak is), és a többiek eredményeitől függetlenül bejutunk a felsőházba. Csak egy kis adalék: hazai pályán eddig sokkal jobban ment (8-2), mint idegenben (5-5).
A Kaposvár holnap fontos meccset játszik idegenben a Péccsel, majd fogadja a Sopront, végül pedig jön Szombathelyre. Az utolsó fordulóban szabadnapos lesz. Ez sem könnyű sorsolás, sőt. A Falco szurkolóknak szombaton inkább a PVSK-nak kellene szorítaniuk, hiszen a somogyiak adott esetben akár az utolsó meccsükre már „tét nélkül” is érkezhetnének Vasba. (A baranyaiakkal szemben jobbak vagyunk az egymás elleni eredményt tekintve, Kaposváron viszont 16 ponttal kikaptunk.)
A Pécs holnap fogadja a Kaposvárt, majd egy szabadnap után a MAFC-ot látja vendégül, aztán Szegedre utazik. Papíron nekik van a legkönnyebb dolguk.
Talán az Alba sorsolása a legkeményebb, nagyon kicsi esély mutatkozik arra, hogy Székely Norbert együttese kigolyózza az előtte állókat. Holnap a listavezető Paksot fogadja, majd a harmadik Kecskemétet, aztán Nyíregyházára látogat, végül pedig a Falcóval csap össze a Vodafone Sportcentrumban.
Nem akarunk vészmadárkodni, de nem szabad elfelejteni, hogy ha nem jutunk be felsőházba, akkor még a play-off részvétel sem tuti, hiszen a középházban az 5-9. helyezett csapatok csatáznak egymással, akik közül egy „kiesik”.