Bencze Tamás, a SZOVA-Trend Optika KC Szombathely vezetőedzője a szegedi vereség után elmondta, változás várható a csapat játékoskeretében, hiszen légióscsere mellett döntött. Mostanra annyit változott a helyzet, hogy külföldi kosaras(ok) mellett magyar távozója is lesz a csapatnak.
– Lesz változás, ez biztos, mert nemcsak a szurkolóknak, hanem a szponzoroknak és a vezetőknek is igénye van arra, hogy jobban szerepeljen a csapat. Szezon előtt nehéz jó játékost találni, nem beszélve a mostani helyzetről, amikor javában tartanak a bajnokságok. Elsősorban center poszton szeretnénk váltani, de előfordulhat, hogy hátvédet is cserélünk. Az a döntés azonban még nem született meg, hogy egyszerre lépjük-e meg mindkét változtatást. Előfordulhat, hogy két lépcsőben történik mindez, és megnézzük, hogy mi változik. Ha nem leszünk elégedettek, akkor februárig még mindig van lehetőségünk változtatni. Önmagban a döntés már régebben megszületett, hiszen már egy ideje látjuk, hogy ez így nem működik teljesen jól. Annak ellenére sem, hogy ismerjük a két légiósunk kvalitásait, és látjuk az idei statisztikájukat. Az biztosnak tűnik, hogy a magyar játékosok közül is távozni fog valaki. Az ő helyére azonban nem hoznánk kosarast, az utánpótlásból fogja valaki megkapni a lehetőséget a bizonyításra. Az elkövetkezendő három napban sok mindenre fény derülhet – mondta Bencze Tamás edző.