Mint ismert, nem a legjobb előjelekkel várta a FALCO a Factum Sport elleni bajnokit. Példátlan betegséghullám söpört végig a játékosokon, tegnap este még az is kérdéses volt, vajon ki tudunk-e állni a meccsre, ezért a vezetők megpróbálták elhalasztani a meccset. Nem jártak sikerrel, így végül többen is eléggé legyengülten vállalták a játékot. A megszokott tizenkettes keretből Harazin nem öltözött át, Kálmán pedig ugyan ott volt, ám Bencze Tamás edző nem kockáztatta meg a csapatkapitány játékát. A túloldalon is akadt hiányzó: Singletary és Pék nem utazott el a kék-fehérekkel.
Jól kezdte a meccset a FALCO, a hazaiak irányítottak, és rá tudták erőltetni akaratukat a vendégekre. Pillanatok alatt 4-0-ra elhúztunk. Aztán ezt még ki tudta egyenlíteni az újonc, ám innentől kezdve már nem volt esélyük. Eleinte Pankár volt a vezér. Hat perc után 16-7-et mutatott az eredményjelző, Ráthonyi Tamás edző időt kért. Hiába, a negyed végére ugyanis megmaradt a tíz pontos különbség.
A folytatásban aztán langyos edzőmeccsé vált a találkozó. Gosa és Doyne vette vállára a csapatot, de Jarosevits is égett a bizonyítási vágytól. Egyedül a játékvezetők furcsa ítéletei okoztak néha riadalmat. Mindkét oldalon. Sokat cserélt Bencze Tamás, a különbség azonban nemhogy csökkent, inkább nőtt. A második negyedben 19 pontot dobtunk és mindössze hetet kaptunk.
A fordulás után többet hibázott a FALCO, de a Factum játékosai nem tudták kihasználni az adódó lehetőséget, mindössze öt pontot tudtak lefaragni tetemes hátrányukból. A győzelem egy percig sem forgott veszélyben.
Az utolsó negyed a cseréké volt. A sárga-feketék újoncot avattak, Nárai Bence két ponttal debütált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!