Lépéselőnyben a Falco, vagy a Körmend javít?

Hétfőn késő este folytatódik a két vasi kosárcsapat elődöntője.

Második fordulójához érkezett az elődöntő az NB I-es férfi kosárlabda bajnokságban, ahol a két vasi csapat csatázik. Ezúttal a Fortress Lami-Véd Körmend lesz a pályaválasztó, viszont az alapszakasz-győztes Falco-SZOVA KC Szombathely lehet valamivel nyugodtabb, hiszen az első felvonást a sárga-feketék nyerték 76-71-re.

Bencze Tamás együttesében továbbra sincsenek 100 %-os állapotban a sérültek, de a pénteki meccshez hasonlóan várhatóan ezúttal is mindenki vállalja majd a szereplést. Jancsikin térdéből csütörtökön vették ki a varratokat, jövő pénteken még kap egy porcerősítő dózist, és ha minden a tervek szerint halad, ezt követően, 4-5 napon belül elkezdhet edzeni.

– Nyerhetünk Körmenden is, még akkor is, ha a bajnokságban közel húsz ponttal kikaptunk tőlük idegenben. Visszanéztük videóról a pénteki meccset, bár nyertünk, továbbra is állítom, nem voltam teljesen elégedett a látottakkal. Mindkét csapat sokat hibázott, nyilván engem a mi hibáink érdekelnek jobban. Persze nagy gond nincs, mert olyan rossz döntéseket hoztunk mind támadásban, mind védekezésben, amik akár 2-3 nap alatt is kijavíthatók. Így volt ez a Sopron ellen is a negyeddöntőben. Elsősorban a támadójátékkal akadt gondunk. Amikor 6-8 ponttal elmentünk, nem tudtunk rátenni még egy lapáttal. Persze hozzá kell tennem, az első két negyed védekezésével sem voltam elégedett. 42 pontot kaptunk, pedig megbeszéltünk, hogy kinél mire kell figyelni. A szünet után már jobban játszottunk, ott kéne folytatnunk, ahol a meccs végén abbahagytuk. Nehéz dolgunk lesz, mert ahhoz, hogy Körmenden nyerjünk, nem elég 2-3 extra teljesítmény – mondta Bencze Tamás, a Falco edzője.

English játéka továbbra is kérdéses

Bencze Tamáshoz hasonlóan Zoran Martic, a piros-feketék szlovén mestere is a védekezésbeli hiányosságokat látta a fő problémának a pénteki mérkőzésen.

– Saját hibáink miatt kaptunk ki az első meccsen. Elsősorban a védekezéssel és a védőlepattanók megszerzésével voltak gondjaink. Védekezésben mindenképpen javulnunk kell, ha ki akarjuk egyenlíteni a párharcot. A Falco az alapszakasz győztese, csak és kizárólag jó játékkal fogjuk tudni legyőzni őket. English még mindig nem tudott edzeni, kicsi esélyt látok a játékára – mondta Zoran Martic, a Körmend edzője.

A találkozót a SportKlub TV élőben közvetíti.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!