A szlovákiai túra után hazai pályán lépett pályára kedden este a Falco. Az ellenfél a szlovén Helios Domzale volt. A szombathelyieknél a napokban igazolt észt válogatott Reinar Hallik is bemutatkozott, aki 11 ponttal zárt.
A mérkőzés gyakorlatilag az első negyedben dőlt el, amikor 13 pontos előnyre tett szert Kálmán László együttese. A többi játékrész már szorosabban alakult, de így is sikerült minden etapot megnyerniük a vasiaknak.
Ismét jól játszott az amerikai center, Ryan Wright, aki 21 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplával zárt, valamint Dino Butorac is, aki mindössze egyszer hibázott dobást. A túloldalon Zseljko Zagorac személyében egy régi ismerőst is köszönthettek a sárga-feketék. A szlovén erőcsatár 9 pontig jutott korábbi csapata ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!