Govens, Váradi és Tóth is ponterős volt.
Falco KC Szombathely – SPU Nitra 83-70 (18-18, 18-24, 26-14, 20-14)
Révkomárom, edzőmeccs
Falco: Medford 9/3, Govens 21/6, Váradi 20/6, Pustahvar 10/3, Tóth N. 19. Csere: Simon K. -, Kovács P. 2, Hódi -, Bognár 2.
Lejátszotta második szlovákiai edzőmérkőzését is a Falco, a sárga-feketék ellenfele ezúttal a Nyitra volt Révkomáromban.
Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két gárda, a szünetben a szlovákok jártak előbbre hat ponttal. A fordulás után viszont "robbantott" Szrecsko Szekulovics együttese, és a sérült amerikai center, Ray Turner hiányában is tizenhárom pontos győzelmet aratott.
A vasiak több edzőmeccset már nem játszanak, az első fordulóban csarnokproblémák miatt nem lépnek pályára, a második körben az Alba Fehérvár vendégei lesznek.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.