Le a kalappal a Falco előtt

Thomas nélkül három ponttal kaptak ki a sárga-feketék a címvédő otthonában.

Hangulattalan, néző nélküli edzőmeccsnek indult a Szolnok-Falco rangadó. Arról, hogy nem a játékosok cipőcsikorgásától zengett a Tiszaliget, a maroknyi szombathelyi szurkolótábor gondoskodott. Thomas nélkül, három légióssal próbálta felvenni a harcot a címvédővel Kálmán László együttese. Az első negyedet sikerült egálra hozni. Relphorde és Váradi vezérletével jól tartottuk magunkat (18-15).

Ivkovics technikaiját követően egy pillanatra átvette a vezetést a Falco, de aztán a folytatásban egyre több hiba csúszott a vendégek játékába. A rutinos Olaj kezdett meglógni. A 16. percben 24-19-nél időt kért Kálmán, ez volt a meccs első időkérése. Előbb elmentek a hazaiak, majd visszazárkózott a Falco. A végét elszúrtuk, Burrell dudaszós középtávolijával 33-25 állt a táblán a félidőben. A kosarat videóbírózás után döntötték el, hogy érvényes volt-e.

A harmadik negyed Keller kosarával indult, így tíz pontra növelték előnyüket a Tisza-partiak. A folytatásban összekapták magukat a szombathelyiek, 38-32-es állásnál Sztojan Ivkovics kért időt. Két és fél perc volt hátra, amikor 46-42-re zárkóztunk. A hátralévő időben viszont már nem tudtunk pontot dobni, így maradt a félidei különbség 50-42.

Harmincnégy másodperc alatt Lekli, majd Burgess is kosarat szerzett, ismét időt kért Sztojan Ivkovics. Bognár közelije után már csak kettő volt közte, majd Váradi leindításos ziccere után egál (50-50). Bognár középtávolijával a vezetést is átvették a sárgák, Vrbanc viszont rögtön visszavette a vezetést egy triplával. Ezt követően rossz megoldásokat választottak a szombathelyi játékosok és három perccel a vége előtt már hat ponttal mentek a szolnokiak (63-57). Az utolsó két minutumban az Olaj már nyugtatta a játékot, az idő a vendégeket sürgette, akik azonban kritikus pillanatokban hibáztak, Kálmán László másfél perccel a vége előtt időt kért (65-60). Vojvoda rontása után Burgess triplája célba ért, így két pontra zárkózott a Falco. A túloldalon Milosevics csak az egyik büntetőjét dobta be, így az egyenlítésért támadhattak a sárga-feketék, de Wright a büntetővonalról nem tudott eredményes lenni. A Szolnoki Olaj a vártnál nehezebben, de végül 68-65-re megnyerte a találkozót.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!