Lazán verte az angol bajnokot a Falco

A vasiak a nemzetközi kupában is megszerezték első sikerüket.

A Falco ragadta magához a kezdeményezést, de az első percekben még nem adta könnyen magát az angol bajnok sem. Reddic kedve megjött Pakson, ma is nagyon élt, a társak is előszeretettel hozták játékba a centert. Az első negyed után 23-17 volt az állás.

Tóth és Balmazovics duplája után először vezetett tízzel a Szombathely. Bruinsma kosara csak azért ért kettőt, mert a cipője orrával rálépett a vonalra, a britek azonban nem vártak tovább, és a 13. percben időt kértek. Az egyre nagyobb előny birtokában a látványra is adtak a sárgák. Norfleet megkapta negyedik faultját. Szívósan védekeztek a vasiak, nem tudtak mit kezdeni velük a vendégek (a második negyedben mindössze hét pontot dobtak a piros mezesek), 39-21-nél ismét időt kért a Raiders. Váradi távolijával a húszat is átlépte a különbség. A félidőben 45-24 állt a táblán.

Falco - hazai - Szerda 19:30 - Győzelem
Nem volt esélye az angol bajnoknak Szombathelyen
Kovács Dávid

Reddic szerencsés kosarával folytatódott a meccs. Az amerikai továbbra is nagy kedvvel játszott, labdát szerzett, zsákolt, Bruinsma is megszórta magát szép csendben, a Falco pedig őrizte húsz pont körüli előnyét. Norfleet triplája már időn túli volt, így a záró felvonásnak 64-46-os állással vágtak neki a csapatok.

Értelemszerűen addigra a lényegi dolgok már eldőltek, csak a végeredmény volt kérdéses. Öt perccel a vége előtt, 74-54-nél ismét időt kért a Leicester. A végére ugyan kozmetikáztak az eredményen a britek, de első néhány percet leszámítva egyértelmű fölényben játszott a magyar csapat, amely megszerezte első győzelmét a FIBA-kupában is, és győzelemmel hangolt a szombat esti, ZTE elleni szomszédvári rangadóra.

Falco ünneplős vacsora a Palace-ban
Vacsora közben ,,kukkoltuk'' a csapatot
Kovács Dávid

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!