A Sopron legyőzése után ismét hazai pályán szerepel a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. A sárga-feketék Szrecsko Szekulovics korábbi csapatát, a Jászberényt fogadják szombaton este. A Magyar Kupára már csak a sárga-feketéknek van esélyük bekerülni, egy győzelemmel matematikailag is bebiztosítaná helyét a nyolcas döntőben vasi gárda.
- Továbbra is veretlenek akarunk maradni hazai pályán, a soproni győzelem után most nagyon fontos lenne nyerni. Számunkra nincs más opció, nekünk ez kötelező győzelem lesz. Kemény, nehéz meccsre számítok, a Jászberény eddig idegenben sokkal jobban játszott, mint hazai pályán, de ha úgy tudunk védekezni és koncentrálni, mint legutóbb Sopronban, akkor nem lehet gond. Ellenfelünknek öt légiósa van, akik remek kombinációt alkotnak a fiatal játékosokkal, harcosak, gyors kosárlabdát játszanak. Tóth Norbert beteg volt a héten, elkapta a lázzal járó influenza vírust, csak tegnap este edzett először, de remélem, hogy holnap már mindenkire számíthatok - mondta Szrecsko Szekulovics, a Falco edzője.
Sok múlhat az összeszokottságon
Érdekesen alakul a jászberényi csapat idei szereplése, a kék-fehéreknek eddig idegenben sokkal jobban ment (3 győzelem, 3 vereség), mint hazai pályán (1 győzelem, 5 vereség).
- A Falco jó formában van, legutóbb nagy meccset nyert meg Sopronban. A hazai csapat az esélyesebb, de természetesen megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a mérkőzésből, és egy jó szerepléssel meglepni a Szombathelyt. Ellenfelünknek két jó irányítója van Medford és Govens személyében, nemrég Zsigeranoviccsal erősítettek a palánk alatt, emellett pedig jó magyarokkal is rendelkeznek. Mi az új centerünkkel, Bojiccsal eddig keveset játszottunk együtt, remélem, hogy napról napra sikerül őt egyre jobban beépítenünk, sok múlhat ugyanis azon, hogy milyen lesz az összhang és a csapatjáték vele. Az elmúlt néhány napban páran betegséggel és kisebb sérüléssel is küszködtek a keretből, de remélem, hogy holnapig mindenki összeszedi magát és jó meccset tudunk játszani - mondta Stevan Tot, a Jászberény vezetőedzője.