Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Kosárlabda: szerdán megnézheti az AEK Athént Szombathelyen

Megkezdődik a Falco idei BL menetelése.
-----

Ha nem is álomszerűen, hanem inkább elvárhatóan a hat válogatott játékost a soraiban tudható Falco KC a bajnokságban négy meccsből négy győzelemmel vezeti a hazai pontvadászatot, szerdán kiderül, hogy ez a hazai dominancia mire elég a nemzetközi porondon. Elkezdődnek a küzdelmek a Kosárlabda Bajnokok Ligájában is, ahol a szombathelyi csapat immár második éve alanyi jogon tagja a főtáblának.

Ez nemcsak a Falco, hanem a magyar kosárlabda elismerése is, a szombathelyiek pedig itt is szintet szeretnének lépni azzal, hogy tovább jutnak a csoportjukból, ami tavaly is csak egy győzelmen múlott.

A Falco az AEK Athén, a VEF Riga és a Nutribullet Treviso alkotta csoportból kísérli meg a továbblépést. Idén a Kosárlabda Bajnokok Ligája új szisztémában bonyolódik. A 32 csapat nyolc négyfős csoportba kerül, ahonnan az első automatikusan tovább jut a nyolcaddöntőbe. A csoport második és harmadik helyezettjei keresztjátékban oda-vissza vágós rendszerben juthatnak be a legjobb 16 csapat közé.

Jócskán láthat tehát európai szintű kosárlabdát a Falco szurkolótábora az arénában, elsőként szerdán este hat órától az AEK Athént. A csoportkör menetrendje a következő:

2021. okt. 06. (szerda) 18:00 Falco KC - AEK Athén

2021. okt. 20. (szerda) 18:00 VEF Riga - Falco KC

2021. nov. 03. (szerda) 18:00 Nutribullet Treviso - Falco KC

2021. nov. 17. (szerda) 18:00 Falco KC - Nutribullet Treviso

2021. dec. 14. (kedd) 18:30 AEK Athén - Falco KC

2021. dec. 22. (szerda) 20:00 Falco KC - VEG Riga

A holnapi meccs tudnivalói szurkolói szemszögből a következők: a Bajnokok Ligája szigorú pályarendszabályainak és COVID-protokolljának értelmében a kispadok a hazai bajnokságtól eltérően a túloldalon helyezkednek el, így az „E” illetve „F” mobil lelátók 8. illetve 9. sorai betolásra kerülnek, illetve az 1. és 2. sorban nem foglalhatnak helyet a nézők. Az itt elhelyezkedő bérletesek a vendég szektor előtt található „D” mobil lelátókon tudnak tetszőleges helyet választani a Bajnokok Ligája mérkőzéseire.

Megnéztük, mit lehet tudni az AEK Athénról (ők is sárga-feketék), illetve az idei csapatról. Nehéz lesz, a csapatban a görögök mellett amerikai, spanyol, szerb, kolumbiai, argentin légiósok találhatók, amúgy az AEK nyolcszoros görög bajnok, ötszörös görög kupagyőztes, szóval nem lesz egyszerű, szükség lesz a közönség támogatására. Tehát holnap hatra már csak ezért, de azért is érdemes kimenni az arénába, mert a királyi televízió „természetesen” nem közvetíti a meccset.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra