Egyenlített a Körmend. Percről percre az álomdöntő második meccse

Hatalmas csatában, az eredményt a végjátékban megfordító Körmend legyőzte a Falcot.

21 óra: Egyenlített a Körmend

Hiába vezetett végig a Falco, Szrecsko Szekulovics együttesének az utolsó negyedre faultproblémái adódtak, Doiyne és Alekszejev kipontozódott, így a Körmend az utolsó 3 percben megfordította az eredményt és megnyerte az álomdöntő második mérkőzését. A három győzelemig tartó párharc állása 1-1, folytatás kedden az Arena Savariában. A végeredmény: Polaroid Lami-Véd Körmend - Falco 95-93. Legjobb dobók: Thomas 30, Henderson 15, Vavra 12, Fodor G. 12, illetve Kazlauskas 21, Kálmán 22, Ciric 18, Doyne 16.


16 óra 43 perc: Valovics, Ádám és Kapitány lesznek a játékvezetők

A mai estén Dr. Valovics István, Ádám József és Kapitány Gellért lesznek a játékvezetők. A rájátszás során egyébként már mindhárman fújtak a Falconak. Ádám két alkalommal is, a Nyíregyháza elleni 97-93-ra megnyert összecsapáson és az Albacomp elleni vesztes mérkőzésen. Valovics és Kapitány viszont jó előjel lehet, hiszen a fehérváriak elleni harmadik – győztes - mérkőzésen Ők voltak a bírók.

A csapatok egyébként egy órával a kezdés előtt, várhatóan 18 órakor érkeznek meg a körmendi csarnokba.


15 óra 55 perc: Vavra szerint egyenlít a Körmend

A szerdai találkozón Vavra Péter 10 pontjával hiába volt a körmendiek második legeredményesebb játékosa, Ő sem tudott segíteni csapatán. A kosaras optimistán várja az estét, azt mondja, kiegyenlítik a párharcot.

- Csütörtökre szabadnapot kaptunk és miután tegnap kielemeztük a hibáinkat, mindenképpen győzelmet várok az esti meccsen. Biztos, hogy szoros, küzdelmes meccs lesz, de sikerül visszavágnunk a Falconak. Remélem, hogy hamarabb elkapjuk a ritmust, mint Szombathelyen, és akkor nem lehet probléma.


15 óra 7 perc: A szerdaihoz hasonlóan, ma is szigorú biztonsági intézkedések lesznek

Luxl Péter, a Metropolisz Security biztonsági vezetője arra kéri a szombathelyi szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a találkozóra, hiszen a beléptetésnél ezúttal is lesz motozás. Kapunyitás hat órakor lesz. A Körmend mérkőzéseit biztosító szolgálat egyébként – a szokásos 16 helyett – ma este 25, a körmendi rendőrség pedig várhatóan 80-100 fővel lesz jelen.


14 óra 18 perc: Váradi örül, hogy ilyen fiatalon bajnoki döntőt játszhat

A csapat 21 éves irányítója, Váradi Kornél azt mondja, nem izgul a találkozót illetően. Ma este győzelmet, kedden pedig már bajnoki címet ünnepelne a csapattal.

- Ma legalább olyan nehéz meccsre számítok, mint amilyen a szombathelyi volt. Örülök neki, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, nagyon jó érzés ilyen fiatalon bajnoki döntőt játszani, Sokat dolgoztunk érte egész évben, és most is a legjobb teljesítményt szeretnénk nyújtani. Nem izgulok, de egy normális drukk azért van bennem. Nagyon bízom benne, hogy ma nyerünk és kedden meg is lesz a bajnoki cím.


13 óra 30 perc: Meglepetéssel készül a Legio

Kovács Miklóstól, a Legio szurkolói csoport vezetőjétől megtudtuk, hogy idén nem indul szurkolói busz Körmendre, mindenki autóval érkezik a találkozóra. A drukkerek fél 5-kor gyülekeznek a Sugár úti kis csarnok előtt, és 5 órakor indulnak el, rendőri felvezetéssel. A tervek szerint egy megálló lesz, az egyházasrádóci Mississippinél. A rendőrség egyébként egy, a csarnok melletti utcában, őrzött parkolót biztosít a vendégeknek. Kovács arra kéri a sárga-fekete szurkolókat, hogy senki ne foglalkozzon az ellenféllel, hanem a szerdai meccshez hasonlóan, sportszerűen bíztassa a Falcot. Információink szerint a Legio egy külön meglepetéssel is készül a találkozóra.

Meglepetéssel készül a Legio
sadness

13 óra 2 perc: Krivacsevics szerint védekezésben kell javulniuk

Krivacsevics Dragoljub, a Polaroid Lami-Véd Körmend edzője bizakodó a találkozó előtt, azt mondja, legyőzik a Falcot.

- Remélem, hogy most már valamivel frissebbek leszünk, mint szerdán, bár a két nap alatt sem igazán tudtuk kipihenni magunkat. Visszanéztük videóról a szerdai meccset, így utólag azt mondom, hogy van még min javítani, elsősorban keményebben kell védekeznünk, de figyelni kell, nehogy hamar faultproblémákba kerüljünk. Bízom a fantasztikus közönségünk segítségében is, győzni és egyenlíteni szeretnénk este.


12 óra 31 perc: Szekulovics győzelmet vár

Ma délelőtt azt esti döntőre készülő Szrecsko Szekulovics honlapunkank azt mondta, hogy ha ma nyer a Falco, akkor hatalmas lépést tehet a bajnoki cím megszerzése felé.

- Természetesen győzni megyünk Körmendre. Nehéz lesz, mert a Körmend hazai pályán nagyon erős. Teher ezúttal nem rajtunk van, azt hiszem, ez az utolsó lehetősége a Körmendnek, hogy életben maradjon a párharcban. Hasonló meccsre számítok, mint szerdán, az a csapat nyer, aki kevesebbet hibázik. Nincs eufória, de jó a hangulat az öltözőben. - mondta a tréner.

Jobbra Szrecsko Szekulovics, balra pedig segítője, Csátaljay Gábor
sadness
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!