A Falco győzelemmel avatta fel a Körmend új otthonát

A vasi rivális otthonában is parádéztak, és az ötödiket is behúzták a sárga-feketék.

Cseppet sem meglepő módon teltház fogadta a csapatokat a megújult körmendi csarnokban. Az idei első vasi El Clásico előtt a hazaiak köszöntötték az aktív játékkal az előző szezonban felhagyó Fodor Gerelyt.

A Körmend hozta el a labdát a feldobás után, de Ferencz triplája kimaradt, nem úgy Dukicsé. Kapkodva kezdtek a piros-feketék, az első három akciójukból nem tudtak kosarat szerezni. Pillanatok alatt 0-6 állt az eredményjelzőn, közel három percet kellett várni, mire Lemon büntetőkből megszerezte csapatának az első pontokat. Négy perc után Richards szabaddobásaival már ismét egál volt (8-8). A jó kezdés után beragadt a Falco, három és fél perccel a negyed vége előtt, 14-10-nél Kálmán időt kért. Fél perc volt hátra, amikor áramszünet miatt hosszú-hosszú percekig állt a játék, így a játékvezetők időt kértek. A vendég drukkerek cukkolták is ezért rendesen a Körmendet. Hiába próbálkoztak többször is a rendszer újraindításával, nem sikerült orvosolni a problémát. Végül, közel fél órás várakozás után lejátszották az utolsó másodperceket. Az első negyedet 24-12-re az MTE nyerte.

A második negyed is csak hosszas várakozás – és egy nagy nézőtéri ováció – után tudott elindulni. Govens-é volt az első kosár, triplából. Utána viszont egymás után hat szombathelyi kosár, majd egy Lemon-hármas következett. A negyed derekára tízen belül kerültek a vendégek, majd a 17. percben Hall távolija után, 33-29-nél Ante Perica időt kért. Richards kétszer villant a palánk alatt, így 45 másodperccel később Kálmán is dühösen lépett az asztal felé. Ezzel még mindig nem volt vége, jött az újabb fordulat, feljött két pontra a Falco, 28 másodperc volt hátra, amikor - Perl büntetői után - 39-37-nél ismét hazai timeout következett. A félidei állást a körmendi center állította be (40-37).

Egis Körmend – Falco-Trend Optika KC Szombathely
Nézegessen képeket a találkozóról!
VB

Mindkét csapat sokat kapkodott a szünet után, előbb Doyne, majd Govens szerzett duplát. A Falcónak többször is lett volna rá lehetősége, hogy visszavegye a vezetést, erre aztán a 24. percben sor is került – Martinics büntetőivel. Doyne elkapta a fonalat, távoli kosarával 42-46-nál ismét időt kért Perica. Nem sikerült rendezniük a sorokat a hazaiaknak, Richards mindent elvállalt, de rengeteget hibázott, így a Falco egyre nagyobb előnyre tett szert. 48-56-ról indult az utolsó, mindent eldöntő játékrész.

Lemon két duplájával zárkóztak a hazaiak, majd Perl egy könnyű ziccerrel felelt. Ment az adok-kapok rendesen, a védekezéssel mindkét csapat hadilábon állt. Ez persze a Falcónak kedvezett. Megint elhúzott a Kálmán-legénység, a hazaiak nem győztek időt kérni. Továbbra is rengeteget hibázott a Körmend, amit a vendégek könyörtelenül kihasználtak. A végén már csak a pontos eredmény volt a kérdéses, a Falco újabb győzelmét már semmi veszély nem fenyegette.

Körmend-Falco meccs utáni ünneplés
Így ünnepelt a Falco
Vágvölgyi Bálint

Ante Perica, a Körmend edzője: Jól kezdtünk, aztán megtörtünk, rosszkor jött az áramszünet. Megtört a ritmusunk. A Falco jobb és jobb lett, mi pedig egyre inkább kezdtünk szétesni. Nem tudtunk a távoli dobásokkal élni, nagyon rossz százalékkal ment. A védekezésünk is csődöt mondott. Azt azért elmondható, hogy a nyomás ma rajtunk volt az új csarnok és a vasi rangadó miatt is.

Kálmán László, a Falco edzője: A Körmend hazai pályán nagyon jól kezdett. A csaptunkban volt annyi tartás, hogy visszaküzdette magát. Nekünk mindig a második félidőben megy jobban, arra törekedtünk, hogy a meghatározó játékosokat leszedjük a pályáról és ez sikerrel ment. Csütörtökön megálmodtam a mai győzelmet. Külön köszönöm, hogy mind a két szurkolótábor sportszerű tudott maradni és hatodik emberként tudott segíteni a csapatnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!