Kiütötte a Falco a Révkomáromot

A második félidőben hengereltek, és 112 pontot dobtak a sárga-feketék. Tömegjelenet és technikaik sora tarkította a harmadik negyedet.

Szombaton délután a szlovákiai Révkomárom ellen folytatta szereplését a Horváth Zoltán Emléktornán a Falco. A sárga-feketék ellenfele tegnap csak egy ponttal maradt alul a Szolnokkal szemben.

Kálmán László együttese kezdte jobban a meccset, az ellenfél már 4-13-nál időt kért. Az első negyedet tízzel nyertük (15-25). A második etap egyértelműen a Komarnóé volt, előbb egyenlítettek, majd fordítottak is a vendégek (akik papíron ma hazai pályán szerepeltek). Az első félidőt Hall utolsó másodperces kosara zárta. A szünetben 44-45 állt a táblán.

A második játékrész elején semmit sem változott a játék képe, a fordulatot a 27. perc állította be, amikor – a már tegnap is durván játszó – Kratochvil felöklelte Martinicset. Az irányító védelmére kelt a teljes Falco kispad, de a szlovákokat sem kellett félteni. Pár percig ment a kakaskodás, majd a tömegjelenet végén a játékvezetők időt kértek, végül Váradinak és Perlnek technikait adtak, a túloldalra pedig Kratochvil sportszerűtlen hibája mellé szintén két technikai került. Ebből aztán a Falco jött ki jobban, 65-74-re elhúztunk, és innen már nem is volt visszaút a riválisnak.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - MBK Rieker COM-therm Komarno
Martinics ma is extra volt
Vágvölgyi Bálint

70-81-ről indult az utolsó játékrész, melynek elején beállt a közte húsz, ami a lefújásig már nem is változott. A Falco a második félidőben tetszetős, szép (és nem mellékesen eredményes) kosárlabdát nyújtott, mellyel második meccsét is megnyerte a tornán. Folytatás holnap a Szolnok ellen.

Kálmán László, a Falco edzője: Az eredmény nem mutatja azt reálisan, hogy milyen nehéz volt ez a mérkőzés. Az első félidőben puhák voltunk, akkor is elmentünk 10-12 ponttal, a kezünkben volt a meccs, de visszaengedtük az ellenfelet. A második félidőre viszont már úgy jöttünk ki, ahogy kellett. Amikor kiütötték az irányítónkat, az csak még jobban összekovácsolta a csapatot. Tetszett, amit láttam a pályán, erre lehet építkezni. Bár Martinicsnek nem volt cseréje, ezért sokat volt a pályán, de nagyon jól játszott. Bírni kell a holnapi napot is, hiszen sokan vagyunk, igyekeztünk sokat cserélni. Amikor a fiatalok játszottak, akkor sem voltunk gyengébbek, sőt, mindenki bizonyítani akarta, hogy helye van a pályán. A Szolnok már ez másik dimenzió, de megpróbáljuk őket is megverni, hiszen Zoli előtt tisztelegve meg akarjuk nyerni a kupát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!