Kiharcolta az ötödik meccset a Falco

A sárga-feketékben megmaradt a tartás, felálltak a padlóról, és ismét legyőzték a Paksot.

A Falco az életéért, a Paks a továbbjutásért szállt harcba. A találkozót a helyszínről tekintette meg Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány, aki egyben a KTE szakmai igazgatója is.

Ezúttal kimaradt a hazaiak kezdőcsapatából a sérüléssel bajlódó Perl Zoltán, így magasabb szerkezettel álltak fel a sárga-feketék. Bejött Kálmán László húzása, sokkal nagyobb elánnal, nagyobb tűzzel kezdett csapata, amely már az első negyedben 15 pontos előnyre tett szert (27-12). Ahogy arról a BB1 is beszámolt, a hetedik percben összeszólalkozott egymással Szabó Zsolt és Braniszlav Dzunics, amely után az edző az öltözőbe küldte a válogatott erőcsatárt.

A hazaiak a saját játékukat tudták játszani, ráadásul ezúttal a könnyű, gyors kosarak után nem egyszer agresszíven is védekeztek. Hiába kért többször is időt Dzunics mester, nem tudta megtörni az ellenfél lendületét, csapata pedig továbbra sem akarta elkapni a fonalat. A félidőben már 49-27 állt az eredményjelzőn.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - Atomerőmű SE
Ezúttal a Paksnak nem volt esélye
Vágvölgyi Bálint

A szünet után sem történt csoda, a szombathelyiek remek csapatmunkával, okos játékkal őrizték magabiztos előnyüket, így hiába játszott nagyot Ryan Evans, egyedül maradt, így nemhogy csökkent, inkább nőtt a különbség. A vendégek idegekkel sem bírták, Tóth és Jones is technikait kapott. A záró játékrész előtt már csak a szám szerinti végeredmény volt kérdéses. Bár volt még néhány fellángolás paksi oldalról, Váradiék győzelme már nem forgott veszélyben.

A Falco tehát másodszor is egyenlített, így vasárnap az ötödik meccs dönt a négybe jutásról.

Kálmán László, a Falco edzője: Gratulálok a csapatomnak, magabiztosan játszottunk az első perctől fogva. A végén egy picit buták voltunk, és feljött a Paks, de úgy érzem, hogy nincs okom csalódottnak lenni. Megyünk tovább, Pakson nyerni szinte lehetetlen, de megpróbáljuk. Ha így tudunk játszani, ilyen koncentráltak leszünk támadásban, akkor meglehet.

Braniszlav Dzunics, az ASE edzője: Először is gratulálok a Falcónak, mert megérdemelten nyert, jobb volt, mint mi. Ez a meccs is hasonló volt, mint az előző, szóval érdekes módon követik egymást a találkozók ebben a párharcban. Az elején nagyon elhúzott a Falco, utána mi már csak futottunk az eredmény után. Ma csak ennyire futotta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!