Kedd este a Falcót látta vendégül a Szolnoki Olaj KK a nemzetközi porondon, a lelátón a korábbi közönség kedvenc, Obie Trotter is helyet foglalt. Remekül elkapta a rajtot a hazai csapat, míg a vendég szombathelyiek kicsit bealudtak az elején, három és fél perc játék után 11-2-es Olaj-vezetésnél Szrecsko Szekulovics volt kénytelen időt kérni. A rövid szünet után összekapta magát a Falco, és a folytatásban fel is zárkózott (16-11), és az első negyed végén hat volt a különbség a mérkőző felek között. (22-16)
A második negyed első perceiben folytatódott a kapkodó, sok hibával teletűzdelt játék, a kosarak pedig felváltva estek, így a különbség nem változott sokáig. A negyed derekán aztán Milosevics büntetőivel újra 9 pont lett a hazaiak fórja (33-24). Három perccel a nagyszünet előtt a tízpontos határt is átlépték a hazaiak, a félidőben pedig 41-30-at mutatott az eredményjelző.
Nagyon jól kezdte a második félidőt a Szolnok, Vojvoda hármasa után és Milosevics zsákolása után már 17 ponttal vezetett Dragan Alekszics együttese (52-35), jött is a szombathelyi időkérés. Hiába, Ford triplájával már a húsz, húsz, húsz rigmust kiabálhatta a Tiszaliget közönsége. A sárga-feketék teljesen szétestek, a zárófelvonást 70-52-es állással várták a csapatok.
Govens kosarával indult a negyedik etap, válaszként Vojvoda sikeres büntetői következtek. Kiváló szellemben mindent egy lapra feltéve kezdte a negyedet a Falco, Norfleet vezérletével pillanatok alatt 8 pontra csökkentették a különbséget, Alekszics-mester magához is rendelte övéit (74-66). Ford gyorsan berámolt öt pontot, amivel megnyugtatta a kedélyeket. Három és fél perccel a vége előtt Vojvoda hármasa után ismét 13 ponttal vezetett a Szolnok, és úgy tűnt, hogy végleg eldőlhet a mérkőzés (83-70). Innen már nem tudott visszajönni a Falco, így az Olaj 89-79-re nyert és visszavágott a szombathelyi vereségért, ami egyben azt is jelenti, hogy biztosan továbbjutott a csoportból, a szombathelyiek pedig búcsúznak a sorozattól.