„Este majd alszom egy nagyot”

Sűrű volt az első napja Szombathelyen Kevin Thomas-nak. Délután négy órakor érkezett meg, pár órával később pedig már együtt is edzett a csapattal. Azt mondja, segíteni jött a FALCO-nak.

Ma délután Detroitból érkezett meg Szombathelyre Kevin Thomas, a FALCO új légiósa. Az este hét órakor kezdődő edzésen már együtt készült Kálmánékkal. A másfél órás gyakorlás után beszélgettünk vele az Aréna Savariában.

Kevin Thomas
Segíteni akar a FALCO-n
Mészáros Zsolt

– Elég sűrű napom volt, nagyon gyorsan történt minden. Nagyjából négy óra körül érkeztem meg, este hétre pedig már jöttem a csarnokba edzésre. Nem sok időm volt szusszanni. Jól éreztem magam a pályán, élveztem az első edzést. Egy picit fáradt vagyok a hosszú repülőút miatt, de ma este majd alszom egy nagyot, kipihenem magam és napról napra jobb lesz minden.

– Mik az első benyomásaid a FALCO-ról?

– Jó csapat, nagyon tehetségesek a srácok. Sok a jó kezű, jól dobó játékos, és tele vagyunk a palánk alatt is magas, kemény kosarasokkal. Nikola tapasztalt, felkészült, jó edzőnek tűnik. Olyannak, aki tudja, hogy mit miért csinál.

– Mennyire vagy képben a magyar kosárlabdával?

– Őszinte leszek, nem nagyon ismerem a magyar kosárlabdát, nem sokat hallottam az itteni bajnokságról. Az unokatestvérem, Sullivan Phillips 2-3 évvel ezelőtt játszott itt, Kaposváron. Maximum annyit tudok, amennyit ő mesélt nekem.

– Milyen céllal jöttél Szombathelyre?

– A FALCO-nak segítségre volt szüksége, azért jöttem ide, hogy segítsek a csapaton, hogy együtt kilábaljunk a gödörből és a lehető legmagasabb célt érjük el.

– Tavaly te voltál a cseh bajnokság második legjobb dobója. Ennek ellenére a mai napig nem volt csapatod. Ennek mi volt az oka?

– A nyáron ügynökséget váltottam, ezért nem volt könnyű a helyzet. Aztán vártam a megfelelő ajánlatra, egészen eddig.

– Azt hallottuk, hogy a mezőnyposztok bármelyikén bevethető vagy. Te hol érzed magad legjobban a pályán?

– Ez mindig az adott szituációtól függ. Szeretem felhozni a labdát, pontot dobni, lepattanót szedni, védekezni. Igazából minden részét szeretem a kosárlabdának, imádom ezt a sportágat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!