Két magasembert igazolt a Falco

„Csapatunk nagy örömmel jelenti be, hogy a mai nap folyamán 1 szezonra szóló szerződést sikerült kötni Matthew Tibyvel és Krivacsevics Márkóval. A 29 éves, 203 centiméter magas amerikai légiós nem ismeretlen a magyar bajnokságban, pont az első profi szezonját töltötte hazánkban. Tiby a 2016-2017-es szezonban a Paks csapatában 16,1 pontot és 9 lepattanót átlagolt, azóta pedig igen komoly bajnokságban bizonyított. A főleg 4-es poszton bevethető játékos játszott a belga, német, török, olasz 1. osztályban, és rendszerint a playoffban is megmutathatta magát. A mögöttünk hagyott szezonban a Telenet Giants Antwerp csapatában a Pro Basketball League-ben és a Fiba Eurocupban lépett pályára. Mindkét sorozatban 12 pont és 5 szerzett lepattanó felett átlagolt. Az amerikai magasember játékában érdemes kiemelni, hogy az elmúlt két szezonban 41% felett triplázott” – írja a klub honlapja.

Krivacsevics Márkó és Matthew Tiby
falcokc.com

Hozzáteszik még: Szintén a palánk alá érkezik régi-új játékosuk, Krivacsevics Márkó, aki a 2019-2020-as „Covid-szezonban” volt a csapat játékosa. Abban a szezonban átlagban 10,1 játék percet játszott és 3,4 pont mellett 1,7 lepattanót szerzett. A legutóbbi szezonban a Körmend csapatával bajnoki döntőt játszhatott. Ebben a kiírásban 32 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 8,2 percet töltött a parketten és ezalatt 3,1 pontot és 2,3 lepattanót átlagolt. A 25 éves játékossal kész is van a Falco alsó posztos rotációja.

Milos Konakov így nyilatkozott a két érkezőről: „Mindkét igazolásnak nagyon örülök. Tiby személyében egy rutinos, az európai kosárlabdát és a nemzetközi sorozatokat jól ismerő magas embert szerződtetünk. A külső dobásaival szét tudja húzni a pályát, a stílusa passzolni fog a játékunkhoz. Krivit nem kell bemutatni, nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Egy fizikálisan erős játékosról van szó, aki a védekezésével sokat segíthet a csapatunknak. Biztos kelleni fog neki egy kis idő, hogy felvegye a ritmust, de nem féltem, mert egy igazi 'robot', aki mindent megtesz, hogy fejlődjön és mellette a csapatát is segítse!”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!