Két fiatal is szerződést hosszabbított a Falcóval

Kovács Benedek és Sövegjártó Ábel is sárga-feketében folytatja.

Boris Barac és Marvin Clark után újabb két játékos írt alá a csapathoz. Kovács Benedek tavaly érkezett a Monaco csapatából és az előző szezonban nyújtott teljesítménye után könnyen sikerült megállapodni vele.

Bene +2 évre írt alá csapatunkhoz. Legemlékezetesebb bajnoki mérkőzését a Jászberény csapata ellen játszotta, amikor 17 pontot szerzett. A magas poszton bevethető fiatalunk a tavalyi szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára és átlagban 8 perc alatt 3,3 pontot és 1,1 lepattanót szerzett. Kovács Benedek, így értékelte a szerződéshosszabbítást: „Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni a két éves folytatásról. Remélem, hogy hasonlóan sikeres időszak vár ránk, mint amilyen az idei volt!”

Falco: Kovács-Sövegjártó
falcokc.com

A tavalyi szezon alapozása közben Achilles sérülést szenvedő 2002-es születésű Sövegjártó Ábellel is sikerült megegyezni a jövő évi folytatásról. A szintén magasposzton bevethető, az U23-as szabályba beleférő Ábellel 2 éves szerződést írt alá klubunk. Fiatal, saját nevelésű játékosunk, így nyilatkozott a szerződéshosszabbítás után: „Nagy örömmel tölt el, hogy maradhatok a Falconál. Izgatott és motivált vagyok, mert a tavalyi szezon után szeretném kihozni magamból a 100%-ot.” - írja a klub honlapja .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!