Két Falco-játékos is az All Star-csapatban

Kálmán László másodedző lesz a nyugati válogatottban.

November 24-én (hétfő) délig lehetett szavazni az idei All-Star Gála Kelet-Nyugat csapatának kezdőötösére az MKOSZ honlapján, a www.kosarsport.hu-n. A szavazás lezárta után kiderült: a Falco-Trend Optika KC Szombathely együttesét két játékosa, Goran Martinics és Perl Zoltán csapatkapitány képviseli a gálán. Utóbbi játékos a kezdőcsapatban kap helyet.

A Kelet válogatottját Braniszlav Dzunics, a Nyugatot pedig Sabáli Balázs irányítja majd november 29-én, szombaton a Tüskecsarnokban.
A kezdőcsapatok a szurkolói szavazatok alapján álltak össze, a válogatottak edzői pedig olyan játékosokkal töltötték fel a kereteket, akikkel megcélozhatják a győzelmet és a szavazáson is jól szerepeltek.

Dzunics és Sabáli munkáját egyébként egy-egy kollégájuk is segíti majd: a Nyíregyháza, illetve a Falco vezetőedzőjét, Sitku Ernőt és Kálmán Lászlót meghívták maguk mellé a kispadra.

Kezdőcsapatok:

Nyugat: Thomas – Perl – Boriszov – Hendlein – Csorvási.

Kelet: Pongó – Wise – Csirics – Jones – Tóth Á.

Mezszám Név Poszt Csapat
4 Thomas Jermaine 1 Sopron
5 Goran Martinics 1 Falco
6 Anthony Nelson 1 Pécs
7 Nick Raivio 2 Kaposvár
8 Perl Zoltán 2 Falco
9 Gáspár Dávid 2 ZTE
10 Lasan Kromah 3 Alba
11 Milos Boriszov 3 Sopron
12 Hendlein Roland 4 Kaposvár
13 Veljko Budimir 4 Pécs
14 Nathan Healy 4 ZTE
15 Csorvási Milán 5 Alba

Edző: Sabáli Balázs (Sopron)
Másodedző: Kálmán László (Falco)
Gyúró: Tanai Zoltán (Falco)

Mezszám Név Poszt Csapat
4 Henry Dugat 1 ASE
5 Pongó Martin 1 Kecskemét
6 Lakosa Zsolt 2 MAFC
7 Jeremy Wise 2 Nyíregyháza
8 James Kinney 2 Kecskemét
9 Andrija Csirics 3 Szeged
10 Kerpel-Fronius Balázs 3 Jászberény
11 Eilingsfeld János 4 ASE
12 Nermin Hujdurovics 4 Nyíregyháza
13 Jones Jarrod 4 ASE
14 Filip Barovics 5 Kecskemét
15 Tóth Ádám 5 ASE

Edző: Braniszlav Dzunics (ASE)
Másodedző: Sitku Ernő (Nyíregyháza)
Gyúró: Hermann János (ASE)

Bár a szavazáson az élmezőnyben végzett, Horváth Ákos – a Jászberény ásza – sérülése miatt biztosan nem lép pályára szombaton.

Az MKOSZ tájékoztatása szerint a 2000 Ft egységárú belépők jól fogynak, de az alábbi linkre kattintva elérhető az a felület, ahol még kaphatók a jegyek az idei All-Star Kelet-Nyugat Kosárlabda Gálára.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!