Kérdéses Covington játéka

A Falco a ZTE-t fogadja kedden este.

Kedden este a Falco-ZTE szomszédvári rangadóval kezdődik a 17. forduló a férfi kosárlabda A-csoportban. Mindkét csapat győzelemmel zárta a hétvégén, a sárga-feketék hosszabbítás után egy ponttal nyertek a MAFC vendégeként, a sereghajtó pedig két ponttal verte hazai pályán a Jászberényt.

Zoran Krisztanovics a második meccsére készül, és amennyiben Nicholas Covington játékengedélye megérkezik, ő is debütál a Falcóban.

Az összecsapást fél héttől a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

- Nem számítok könnyű meccsre, a zalaegerszegieket biztosan feldobta a szombati győzelmük. Úgy érkeznek majd hozzánk, hogy nem lesz rajtuk semmilyen teher, a holnapi mérkőzés egy remek alkalom lehet nekik arra, hogy kipróbálják új játékosaikat. Nekünk viszont létfontosságú lesz ez a találkozó, bármi áron, de nyernünk kell. Bízom benne, hogy minél többen kijönnek majd, és átérzik a drukkereink is, hogy milyen fontos számunkra ez a meccs és szurkolásukkal segítenek minket. Nehéz volt felkészülni az ellenfélből, mert egyelőre nem tudjuk, hogy ki fog játszani náluk, és ki nem, de az biztos, hogy ez már nem az a Zete, amelyik három-négy fordulóval ezelőtt volt. Bár továbbra is az utolsó helyen állnak, ez egyáltalán nem téveszt meg minket. Meccsről meccsre jobban játszanak, és most az új légiósaik biztosan bizonyítani akarnak - mondta Kálmán László.

"A Falco az ország egyik legjobb csapata"

A ZTE is átalakulóban van, nemrég leigazolták a Kaposvárról ismert Kyle Swanstont, aki azonban a hírek szerint ellenünk még nem debütál, illetve már a szerb center, Darko Cohadarevics is a csapat tagja.

- A Falco az egyik legjobb csapat Magyarországon, jelenleg negyedik a tabellán, nagyon jó mutatókkal. Martinics személyében remek irányítójuk van, és a két centerük, Krisztanovics és Dukics is nagyon jó. Elsősorban ők a kulcsemberek, rájuk mindenképpen külön figyelnünk kell holnap, hogy esélyünk legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a többiek rossz játékosok lennének. Sőt, a keretük olyan erős, hogy az első hét-nyolc játékosuk bármikor képes meccseket eldönteni. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de nem lehetetlen. Óriási önbizalmat adott nekünk a Jászberény legyőzése, rengeteg pozitív energia szabadult fel a játékosokban. Harcolni megyünk Szombathelyre, szeretnénk mindent kihozni magunkból, és ha esély lesz rá, akkor meglepetést okozni. Dzambicsnak nincs szerencséje, a Jászberény elleni meccs utolsó két percében ismét bokasérülést szenvedett, igaz most nem a korábbi problémája jött elő, hanem a másik lábán sérült meg. Egyelőre még nem tudom, hogy számíthatok-e rá. Lekli három hónap után tért vissza egy komoly sérülésből, a hétvégén nagyon komoly játékkal rukkolt elő, aminek azonban ára volt: ismét fájdalmak jelentkeztek a térdében. Ettől függetlenül szerintem játszani fog. Darling bokasérülése miatt már hetek óta nem tud velünk edzeni, csak a meccseket vállalja. Neki is nagy fájdalmai vannak, de óriási karakter, remek ember, eddig is mindig próbált segíteni rajtunk, remélem most is számíthatunk rá - vélekedett a vendégek edzője, Milos Sporar.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!