Keller Ákos a Falcóba igazolt

A szombathelyiek bejelentették a magyar válogatott center érkezését.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Keller Ákos a Falcóban folytatja a pályafutását – adta hírül a klub honlapja. A center 1,5 évre írt alá.

Mint írják, a 31 éves, 210 cm magas, 5-ös poszton bevethető játékos az Alba Fehérvárnál kezdte pályafutását, később megfordult Szolnokon és rövid ideig Körmenden is. Külföldön szerepelt a francia Pau-Orthez, a horvát Zadar, az olasz Orlandina Basket csapataiban, most pedig a lengyel rekordbajnok Slask Wroclawtól érkezik Szombathelyre.

Az ötszörös magyar bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes center a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként részt vett a 2017-es kosárlabda Európa-bajnokságon, jelenleg a nemzeti csapat csapatkapitánya.

Keller Ákos
BB1.hu

"Örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat és a kosárlabda-barátokat, hogy Keller Ákos a Falcóban folytatja pályafutását. Ákossal korábban már több ízben is tárgyaltunk, most azonban az egyezség is létrejött a játékossal, így bajnoki címvédő csapatunkat erősíti a jövőben. 1,5 éves szerződést írtunk alá, amely nem tartalmaz kilépési opciót. Örülünk, hiszen tudjuk, hogy hazai és nemzetközi szinten is hosszú távon versenyképes csapatot elsősorban erős magyar maggal tudunk létrehozni. Ennek jegyében igazoltuk le Ákost, aki Benke Szilárd, Perl Zoltán és Váradi Benedek mellé negyedik válogatott játékosként csatlakozik klubunkhoz." – mondta az oldalnak Gráczer György ügyvezető.

Keller Ákos a hétfő esti edzésen csatlakozik a csapathoz, ahol együtt készül a fiúkkal a szerdai, ZTE elleni hazai mérkőzésre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!