Szombaton hazai pályán, az Arénában a kosárlabda bajnokság rájátszásának első meccsén a Falco nagyon elverte a Honvédot (102:60). Aki nézte a meccset, azt is láthatta, hogy a kupameccsekhez képest egy teljesen más csapat volt a pályán ekkor.
Olyan, amilyen a februári válogatott szünet előtt, s amely csapat akkor a bajnokságban tizenhét meccset nyert meg zsinórban, sokszor erődemonstrációt bemutatva. Akkor úgy tűnt, a Falcót nem lehet megállítani, de a szünet után kiderült: igen.
Valami eltörött akkor a csapatban, ami azonban a Honvéd elleni első meccsen újra a helyére került, és olyan kosárlabdát mutattak be a sárga-feketék, amely nem tűrt ellentmondást, ám kritikus szemmel még mindig messze volt a tökéletestől. De ne legyünk telhetetlenek, Milos Konakov sem volt az.
Érhetően boldogan nyilatkozott a meccs után, és a döcögős hetek után minden oka meg is volt rá:
"Gratulálok a csapatomnak, mert 40 percen keresztül maximális koncentrációval játszottak. Nem volt üresjáratunk, végig odafigyelve játszottunk. Jó energiával kezdtük el a meccset, jó volt a védekezés, ritmusunk volt a támadóoldalon is. 30+ gólpassz, 50+ lepattanó, mást nem is kérhettem volna. Igazi csapatmunka volt. Viszont mindössze annyi történt, hogy 1-0 az állás, kedden sokkal nehezebb dolgunk lesz. Megnézzük, analizáljuk a mai meccset, keressük a fejlődési lehetőséget, kedden újabb feladat vár ránk."
De bármekkora győzelem is volt ez, a rájátszás sajátossága, hogy egy ekkora győzelem is annyit ér, mint az egypontos, ezzel is azzal is csak 1:0 az állás, és a második meccsen minden kezdődik elölről. Tudjuk azonban, hogy ez mégsincsen egészen úgy, hiszen azt is látni kell, ez a győzelem visszaadta a csapatnak azt az önbizalmat, ami mindenképpen szükséges a sikeres folytatáshoz.
Ez pedig kedden háromnegyed hatkor következik a „királyi” televízió nyilvánossága előtt. Azaz, várjuk a hasonló folytatást, hogy ország-világ láthassa, miért bajnoki címvédő a szombathelyi csapat, és miért a legnagyobb esélyese ennek a bajnoki kiírásnak is. Addig is itt a szombati meccs képes kivonata ráhangolódásképpen: