Nehéz meccs vár a FALCO-ra. Kaposvárra utaznak Kálmánék

Szombaton este két jó formában lévő együttes találkozik egymással. Szrecsko Szekulovics edző óvatos, Andrija Ciric viszont optimista. Az idén még veretlen kaposváriak új edzővel a kispadon fogadják a bajnokcsapatot.

Az este hat órakor kezdődő mérkőzést a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Meg kell harcolni a győzelemért

A szívproblémákkal küzdő Feigl Imre és a térdsérülése után lábadozó Pankár Tibor játékára továbbra sem számíthat Szrecso Szekulovics edző. Jó hír azonban, hogy utóbbi a héten már elkezdhette a futó- és a konditermi edzéseket. A Falco mestere harcos, nehéz meccsre számít, azt mondja, hiba lenne lebecsülni a jó formában lévő Kaposvárt. A tréner bízik csapata sikerében.

- Kemény mérkőzésre számítok, nagyon meg kell majd harcolnunk a győzelemért. A Kaposvár az utóbbi időben jól játszott, elkapták a fonalat Vojvodáék. Ráadásul most, hogy új edző érkezett hozzájuk, biztos, hogy mindenki bizonyítani akar majd neki. Krivacsevicset nagyon jól ismerem, ő más stílusban játszatja csapatát, mint Dzunics. Hogy mi az erőssége ellenfelünknek? A kezdő ötösük elég jó, és igazi csapatként működnek. Sok együttes ráfázott már, amikor félvállról vette a Kaposvár elleni meccset. Mi nem így teszünk, alaposan felkészültünk belőlük. Szerencsére most mi is jó formában vagyunk, egyértelműen győzni megyünk Kaposvárra – mondta Szrecsko Szekulovics edző.

Kellemetlen stílusban játszik a Kaposvár

Andrija Ciric már nem először szerepel a Kaposvár ellen, így jól ismeri Hoffmannékat. Azt mondja, nem szeret ellenük játszani, mert kellemetlen stílusban kosárlabdáznak. A sárga-feketék bedobója ennek ellenére optimistán várja a meccset, biztos benne, hogy győzelemmel térnek haza Somogyból.

Andrija Ciric bizakodva várja a meccset
sadness

- Győzni fogunk. Ebben biztos vagyok. Persze tudom, hogy a kaposváriak nem adják majd magukat olyan könnyen. Ellenfelünk eléggé szeszélyes csapat. Képesek sokszor jó játékkal szinte bárkit legyőzni, de elég gyakran fognak ki gyenge napot is. Egyedi, kellemetlen stílusban kosárlabdáznak. Marciulionist, a litván irányítójukat tartom a legjobb játékosuknak. Nagyon jó keze van, magabiztosan szórja a kosarakat. Ő azonban egyedül kevés ahhoz, hogy meccset nyerjen a Kaposvár, éppen ezért azt sem szabad hagynunk, hogy a többiek belelendüljenek. Az, hogy új edzőjük van, nem biztos, hogy kedvez nekünk, hiszen ilyenkor mindenki bizonyítani akarja, hogy mit is tud valójában. Persze ez jól is elsülhet, hiszen Krivacsevics mesternek viszont eddig nem sok ideje volt megismerkedni játékosaival és begyakoroltatni velük az új figurákat – mondta Andrija Ciric.

Fontos szerepe lesz a lepattanóknak

A kaposváriak jó formában vannak, három meccse veretlenek. Otthon legyőzték a Paksot, idegenben pedig a Dombóvárt és Debrecent. Igaz, a hét közepén 27 ponttal kikaptak egy edzőmeccsen a Dombóvártól. Egy hete edzőváltáson esett át a csapat, egy volt szombathelyi játékost egy másik követte a padon.
Krivacsevics Dragoljub nem sokat tétlenkedett, a hétvégén már a helyszínen tekintette meg soron következő ellenfelét a Falco - Körmend megyei rangadón. A szerb mester azt mondja, extra teljesítmény és sok lepattanó kell a győzelemhez.

Krivacsevics szerint sok múlik a lepattanó szerzésen
Unger Tamás

- Azt hiszem, nem mondok újdonságot azzal, hogy a Falco nagyon jó csapat. Nehéz mérkőzés vár ránk. Úgy gondolom, csak akkor lehet esélyünk ellenük, ha a lepattanókban versenyben tudunk lenni velük. Persze tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz, hiszen a szombathelyieknek három olyan játékosa is van a keretben, aki 210 centiméter körüli. És persze a győzelemhez még az is kell, hogy páran extra teljesítményt nyújtsanak közülünk. Megpróbáljuk becsülettel tenni a dolgunk és egy jó meccset játszani. Mivel csak nemrég vettem át a srácok irányítását, ezért sok mindenben még nem akartam változtatni a csapat játékán. A Dombóvár elleni edzőmeccset pedig arra használtam fel, hogy mindenkinek játéklehetőséget adjak. Az eredmény akkor még nem volt fontos. A szombati meccs sokkal fontosabb számunkra - mondta Krivacsevics Dragoljub.

A kaposváriaknál is lesz hiányzó. Hendlein Roland ugyanis még biztosan nem játszhat. A 23 éves játékosnak még tavaly tavasszal sérült meg az achillese. Azóta nem tudott visszatérni. Csirke Ferenc is összeszedett egy apróbb sérülést, így egyelőre még ő sem állhat Krivacsevics edző rendelkezésére.

A két csapat egyébként legutóbb október 31-én találkozott egymással. Akkor 98-78-ra nyert a Falco. A sárga-feketék legjobbja a 21 pontos Kálmán volt, de jól játszott Ciric és Perincic is. Előbbi 19, utóbbi 18 pontig jutott. A kék-fehéreknél a két légiós szórta meg magát. Marciulionis 37, Welton 21 pontot dobott.

A találkozón Kapitány Gellért, Márton László és Szabó Gergő lesznek a játékvezetők. A komisszár Várhalmi Zsolt lesz. Érdekesség, hogy a Kapitány - Márton páros idén már vezetett mérkőzést a Falconak, akkor Pakson nyolc ponttal kikaptak Kálmánék. Kapitány bíráskodott az Olaj elleni győztes találkozón is. A szekszárdi bíró, Szabó azonban eddig még nem fújt a sárga-feketéknek.

A 16. forduló további párosítása

A forduló a ma esti Univer – Debrecen találkozóval kezdődik. Szombaton a Falco meccsével együtt még négy összecsapást rendeznek: a hatodik helyen álló Sopron a nyolcadik helyezett Körmendet fogadja, Paksra látogat a tizenegyedik Szolnok, a listavezető Albacomp pedig Nyíregyházára utazik. Érdekesnek ígérkezik a második Pécs és a negyedik Dombóvár találkozója. Vasárnapra egy mérkőzés marad: este hét órától a sereghajtó EnterNet fogadja a Zalaegerszeg csapatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A vártnál sokkal könnyebben győzött a Falco

Az első percektől a hazai csapat irányította a játékot és annak ellenére, hogy csak nehezen sikerült leszakítani a Kaposvárt, egy percig sem forgott veszélyben a győzelem. A találkozón Kálmán László tripla duplát ért el, a vendégeknél a litván Marciulionis 37 pontot szórt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!