Kálmán nem hitte volna, hogy idáig jut a csapat

A Falco legendája tragikomédiáról beszél, és úgy véli, Bencze nem lett rosszabb edző.

A hétvégén Jászberényben szenvedett újabb fájó vereséget a Falco, amely 8 győzelemmel és 10 vereséggel a tabella 8. helyén áll, és egyre távolodik a biztos felsőházat érő 5. pozíciótól. Kálmán László, a sárga-feketék ikonja azt mondja, a csapat lendülete decemberben megtört, és azóta nem találnak vissza a helyes útra.

Soha nem gondolta volna, hogy ide jut a csapat
Vágvölgyi Bálint

- Soha nem gondoltam volna, hogy ide jut a csapat. December közepén megtört a lendületünk, a játékosok nem találta magukat, szinte túlzás nélkül állíthatom, hogy mindenki kereste önmagát. Már azt sem voltunk képesek megcsinálni, amit eddig tudtunk. Görcsössé vált a csapat, és sajnos egy hónapon keresztül nem sikerült azt a várva várt győzelmet megszerezni, ami átszakíthatná a gátakat. Sok olyan meccset buktunk el, amikor nekünk állt a zászló. Tavaly ezeket mind megnyertük, most balszerencsések voltunk. Komolyan mondom, ha ezeket valaki megrendezte volna, akkor sem tudott volna jobb tragikomédiát írni. Elég, ha csak a Körmend elleni rangadóra gondolunk. Ennek ellenére természetesen eszünk ágában sincs feladni, még mindig a felsőházra készülünk.

- Mi a gond? Mitől tört meg a lendület decemberben?

- Kényelmesek voltunk, és aztán amikor itt volt a baj, nem volt olyan játékos, aki kihúzta volna a csapat szekerét. Lehet ,hogy nekem is többet kellett volna vállalnom, és akkor lehet, hogy nem itt tartanánk. De ezen már kár rágódni, a múlton nem tudunk változtatni, csak előre szabad tekintenünk.

- Négy forduló van hátra az alapszakaszból, és jelenleg csak nyolcadikok vagyunk. Ezek szerint akkor Ön még mindig őszintén hisz a felsőházban?

- Természetesen látok rá esélyt, hiszen nem olyan vészes a sorsolásunk. Szerintem a Kaposvár elleni meccseken sok fog múlni. A szerdai kupameccsen is, hiszen ott is nagyon fontos lenne, hogy ha csak egy ponttal is, de legalább nyerjünk. Ha pedig szombaton is összejönne a győzelem, akkor az talán ismét lendületet adhatna a csapatnak. Persze ehhez iszonyú nagy változás kell. Remélem, hogy mindenki magába szállt, és végiggondolja, hogy miért van itt, miért kapja a fizetését. Ez a jászberényi vereség egy nagy pofon volt, akárcsak a Körmend elleni. Már nem tudunk hova hátrálni, így nincs más választásunk, meg kell nyerni az összes meccsünket.

- Ön szerint van edzőkérdés?

- Biztos, hogy van edzőkérdés, mert nem működik úgy a csapat, ahogy kellene. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy Tamás rosszabb edző lett volna, hiszen tavaly már bizonyított, de idén biztosan hozott olyan döntéseket, amiket utólag már ő is bán, és talán most már máshogy látja a helyzetet. Tíz játékost pedig sosem lehet lecserélni, mindig az edzőt a legkönnyebb elküldeni.

Ma este megkereste honlapunkat Kálmán László, a Falco csapatkapitánya.

- Az interjút visszaolvasva talán nem fogalmaztam elég egyértelműen Bencze Tamással kapcsolatban. Most megteszem. Tamást jó edzőnek tartom, olyan szakembernek, aki képes kihozni a gödörből a csapatot. Az egész csapat nevében, csapatkapitányként mondom, kiállunk mellette és nem szeretnénk, ha leváltanák posztjáról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!