Kálmán maga sem tudja, mire számítson a kupában

A Péccsel negyeddöntőzik a Falco.

A Zsíros Kupa Magyar Kupa Nyolcasdöntő első napján a budapesti SYMA-csarnokban a négy negyeddöntőt rendezik. A Falco a Péccsel harcol a továbbjutásért. Nincs könnyű helyzetben Kálmán László edző, mert a csapat fele sérült, vagy beteg.

- Megmondom őszintén, nem tudom, milyen meccsre számítsak, mert nem tudom, hogy a játékosaim mennyire érzik át a helyzetünk komolyságát - kezdte Kálmán. - Természetesen szeretnénk jó teljesítménnyel előrukkolni, fontos lesz, hogy mennyire tudjuk kontrollálni saját magunkat. Nem ártana végre egy jó dobóformát mutatni, mert anélkül nagyon nehéz, Egerszegen is 30 %-kal dobtunk. A Pécs játéka a négy külföldire és a Harazin-Horti centerpárosra épül. Biztos, hogy szeretnének egy jó eredményt elérni, egy kis csapat életében nagy dolog lenne, ha négybe jutnának. Mi is tovább akarunk jutni, de én már azzal is elégedett lennék, ha játékban előrelépnénk, és jól védekeznénk. Nem túl rózsás a helyzet, nagyon sok a sérültünk és a betegünk, úgyhogy számunkra nem jön jókor ez a meccs. Bognár és Váradi egy percet sem edzettek eddig a héten, Wright sérült és beteg is, úgyhogy Váradi Kornélnak be kellett szállnia, hogy egyáltalán nyolcan meglegyünk. Abból a szempontból nem volt rossz, hogy ő legalább megmutatta a légiósainknak, hogy kell mozognia egy négyesnek a pályán.

Már annak is örülnek, hogy itt vannak

A pécsieknél is vannak gondok: Anthony Nelson bokasérülése komolyabb a vártnál, vélhetően hosszabb pihenő, és egy "tisztító műtét" vár az irányítóra.

- Örülünk, hogy ott lehetünk a nyolcas döntőn. Egyelőre csak az első meccsre fókuszálunk, a Falcóra. Úgy megyünk oda, mintha ez egy bajnoki meccs lenne. Mivel nem tudjuk, hogy konkrétan ki játszik náluk és ki nem, a játékukból csak keveset készültünk, igyekeztünk a saját dolgainkon javítani, főleg az erőnlétünkön, mert a sérülések és betegségek miatt az utóbbi időben egy kicsit össze voltunk esve. Elkészült Nelson bokájáról a diagnózis. Nem túl jó híreket kaptunk, nem fog annyit játszani, mint eddig, de a holnapi meccset még mindenképpen vállalja. Aztán a folytatást majd később megbeszéljük - mondta Csirke Ferenc, a PVSK edzője.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!