Kálmán László visszatér

A következő szezontól ismét Pápán fog kosarazni - 43 évesen - a Falco ikonja.

A BB1.hu információi szerint 43 évesen visszatér a kosárpályára Kálmán László. A kosárlabda portál úgy tudja, a Falco ikonja a következő szezontól ismét a B-csoportos Pápát erősíti.

Nem kerül ismeretlen közegbe a 78-szoros válogatott irányító, hiszen a 2013/14-es szezonban már játszott a Veszprém megyeieknél, akkor 28 meccsen 21.5 pontot és 8.21 gólpasszt átlagolt.

Kálmán László 21 évet játszott a magyar élvonalban, 675 mérkőzésen szerepelt, 12885 pontot dobott (1058 triplát), nyert bajnokságot, kétszer ezüstérmet, háromszor pedig bronzérmet. Kijutott az Európa-bajnokságra, és az év játékosának is megválasztották többször.

Ezt követően előbb klubmenedzserként dolgozott a sárga-feketéknél, majd vezetőedzője is volt a Falcónak. Az idei szezontól Szrecsko Szekulovics irányítja a szombathelyieket, akinek segítője Váradi Kornél lesz.

Kálmánt a Falco 2013 novemberében nagyszabású ünnepségen búcsúztatta el
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!