Vasárnap délután jelentette be a Falco-Trend Optika KC Szombathely kosárlabdacsapatának vezetősége, hogy a távozó Andjelko Mandics helyett Kálmán László lesz a sárga-feketék vezetőedzője.
A sajtótájékoztató elején Gráczer György, a csapat ügyvezetője köszöntötte a sajtó képviselőit. Elmondta, a szűkös idő miatt elsősorban házon belül szerették volna megtalálni azt a személyt, aki végigviszi a csapatot a hátralevő mérkőzéseken. Hozzátette, nagyon örül annak, hogy Kálmán László, a csapat ikonja elvállalta a feladatot, és bíznak benne, hogy lehetőség szerint osztályozó nélkül tartja bent a csapatot az első osztályban. Kiemelte, hiszi, hogy Kálmánban megvan az erő, az a kreativitás, amivel sikeres lehet az együttes a hátralevő bajnokikon.
Az edző megbízatásával kapcsolatban elmondta, Kálmán László kinevezése egyelőre csak erre a szezonra szól, de közös elégedettség esetén egyik fél sem zárkózik el a folytatástól. Erről azonban csak az idény után döntenek a felek.
Kálmán László tudja, hogy mit vállalt
Ezután az újdonsült szakvezető vette át a szót. Kálmán László először a korábbi szakvezetőt, Andjelko Mandicsot méltatta. Kiemelte, egy nagyszerű szakembert, barátot ismert meg a Falco közössége a szerb trénerben, akit próbáltak marasztalni, ám hajthatatlannak bizonyult.
A kinevezéséről Kálmán elmondta, nehéz feladat vár rá és a csapatra, de tudja mit vállalt, és maximálisan érez magában erőt és ambíciót ahhoz, hogy kimozdítsa a csapatot a mostani gödörből. Rendszeresen követte a Falco mérkőzéseit, illetve edzéseit, az ezeken összegyűjtött észrevételeit pedig a csapattal is meg fogja osztani.
Vissza kell csalogatni a szurkolókat
A játékosokkal kapcsolatban megjegyezte, mindenki tiszta lappal indul nála, de cserébe elvárja, hogy egy olyan Falcót lásson a pályán, amely mindent megtesz a sikerért, és játékával, küzdeni akarásával visszacsalogatja a szurkolókat a csarnokba. Ameddig érzi a játékosokon, hogy mindent megtesznek a csapatért, addig ő is partner lesz, de azt kiemelte, hogy a bizalmat nála elég csak egyszer eljátszani.
Az újdonsült vezetőedző a szerdai, Körmend elleni vasi derbin mutatkozik be a kispadon. A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, reméli, olyan tömeg fog kilátogatni az Aréna Savariába, amely beleűzi a győzelembe a játékosokat. Nem lesz könnyű dolga a csapatnak, de igyekszik három nap alatt úgy felkészíteni a keretet, hogy megnyerjék a fontos találkozót.
Végezetül köszönetét fejezte ki jelenlegi klubja, a Pápa vezetői felé, akik támogatták a döntésben, és nem gördítettek akadályt edzői szerepvállalása elé.